Megújult a Ford legnagyobb kisbusza

Tágasabb, gazdagabb a Galaxy

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.04.03. 16.15

Az S-Max után a Galaxyt is lecserélte a Ford. Az új generációs modell újszerű üléskialakítással, modern technológiákkal érkezik.

A márka új generációs személyautóihoz igazodik arculatában a harmadik Galaxy; a keskeny fényszórók (opciósan vakításmentes LED-es technológiával) markáns hűtőmaszkot fognak közre, az autó üvegfelületei magasabban kezdődnek.


A gyár szerint valódi hétszemélyes autó a Galaxy, ráadásul a hátsó ülések nem akármilyenek: a csomagtartóból egyetlen mozdulattal elfektethető mind az öt ülés a második és harmadik sorban, ugyaninnen gombnyomásra felhajtható a két leghátsó szék, míg a második sor szélső ülései egy mozdulattal előrebillennek és -csúsznak, megkönnyítve a beszállást.
Nem csak az ülések miatt jobb a Galaxyben utazni: a második sorban 1, a harmadikban 4 centivel nagyobb a fejtér, mint az elődmodellben, aki pedig az első sorban üldögél, az opciós masszázsfoteleknek, illetve a motorosan állítható, fűthető kormánynak örvendhet.  
Hátra külön klímaszabályozás kérhető, a légkondicionáló az új Mondeóból ismert, nagykapacitású, csendes egység. Tárolóhelyekben is bővelkedik a Galaxy, a csomagtér padlója és az ülések alatti üregtől a műszerfal tetején kialakított rekeszig. Alapáras a gyerekfigyelő tükör, a raktér ajtaja a lábfej mozgatásával nyitható.
A hátsó futómű is a Mondeóból és az S-Maxból átvett konstrukció, amely csendesebb, finomabb működést ígér, amely felszerelhető adaptív lengéscsillapítással, és amely kívánságra automatikus magasságállítású felfüggesztésre cserélhető. A tervezők extra figyelmet fordítottak a zajszigetelésre.
Az S-Maxban debütált gyorshajtás-gátló rendszer mellett került az autóba adaptív fényszóró, automatikus távolsági világítással, párhuzamos és merőleges parkolásra, valamint párhuzamos kiállásra alkalmas parkolórobot, előre kitekintő kamera, táblafelismerés, sávbantartó rendszer, holttér- és keresztirányú forgalomfigyelés, és még számos vezetőtámogató rendszer. 
Dízelmotorból négyfélét kínál a Galaxy. Az átdolgozott 2.0 TDCI blokk 120, 150 és 180 lóerős kiadása mellett ott a biturbó dízel is, 210 lóerővel és 450 Nm-rel. A kétféle rendelhető benzinmotor a 160 lóerős, másfél literes blokk, illeve a 2,0 literes, 240 lóerős erőforrás. A környezetbarát működésről fékenergia-visszanyerés, start-stop rendszer és a hűtő aktív rostélya gondoskodik.
Az utasbiztonság terén is újított a Galaxy. A második sorba is jutott oldallégzsák, a vezető és utasa előtt térdlégzsák lapul,minden ülésen be kell kötni az övet, ha nem akarjuk, hogy pittyegjen a rendszer, illetve ? a programozható pótkulcs  használata esetén ? ha azt akarjuk, hogy szóljon az audiorendszer.

Kommentek

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.