Kőkemény BMW sportkupé jön

BMW M2

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.03.28. 13.00

Akár 370 lóerős lehet az M2, a BMW klasszikus vonalvezetésű, kompakt sportkupéja. Soros hathengeres motort kap.

Bármennyire jól hangzik is a másfél tonnára jutó a 326 lóerő, a rajongók pontosan tudják, hogy a 2-es széria jelenlegi csúcsmodellje, az M235i nem más, mint pótlék; megbízott kormányzó, amely a jóval potensebb uralkodó érkezéséig tartja a frontot.
Az átmeneti állapot egészen hamar véget érhet, hiszen a BMW már jó ideje teszteli a valódi, igazi M2-est, amely a várakozások szerint már idén ősszel, a Frankfurti Autószalonon megmutathatja magát.
Az autó számos elemében a 235-ösre épül. Ugyanazt a háromliteres, soros hathengeres turbómotort használja, ám teljesítményét számottevően megemelik; egyes források 370 lóerőről beszélnek, ami szinte pontosan félúton van a M235i és a 431 lovas M4-es között – nagyon fontos ugyanis, hogy a BMW megtartsa a kellő távolságot a négyes széria csúcsmodelljétől, éppen ezért várhatóan a kisebbik M-modell kizárólag kéziváltóval lesz kapható.
A másik különbség, hogy az M235i állítható lengéscsillapítókkal szerelt futóműve helyett fix beállítású, igen feszes felfüggesztés tartja majd úton az autót, hiszen az alkalmankénti úri viselkedés helyett a kis tömeg és a kompromisszumoktól mentes vezethetőség az elvárás. Ugyanez a kettős kívánság indokolja szénszálas karosszériapanelek alkalmazását, illetve a mechanikus, részlegesen önzáró differenciálmű beépítését.

Kommentek

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.