Az idén 69 éves Sir Paul Smith divattervező közel negyven évvel ezelőtt mutatta be első férfidivat-kollekcióját. Az ezredfordulón lovaggá ütött dizájner állítólag nagy rajongója a Defendernek, nem csoda, hogy az idén örökre távozó modell búcsúztatásában ő is részt vesz.
A Paul Smith nevével fémjelzett, 90-es Station Wagont a Land Rover egyedi munkákra specializálódott SVO csapata építette meg, pontosan a divatguru utasításai alapján.   
Az autó belső tere és karosszériája 27 eltérő, egytől egyig a megrendelő által kiválasztott színt vonultat fel. A brit tájból és a katonai Defenderek hagyományaiból merített tónusok “harmonikus, de váratlan” kombinációját igényes anyagokból valósították meg, a beltérben különleges, Paul Smith által kreált szövetanyagokkal, illetve kék öltésekkel varrott, finom bőrrel találkozunk.
Az utastér egyébként is tele van váratlan meglepetésekkel, az ülések közötti tárolórekesz belsejébe festett kulcscsomótól a tetőt díszítő méhecskéig. Még a klasszikus analóg óra is színes mutatókat kapott. Az elmaradhatatlan komponensek – a lapátfül külső tükrök, a böszme kilincsek, a robusztus kerekek – selyemfényű kidolgozással igazodtak az extravagáns dizájnhoz.
A Paul Smith-féle Defenderből ez az egyetlen példány készült, ami különlegessé teszi, de ne feledjük: a legelső csupaszín autó megtisztelő címe nem őt, hanem a Polo Harlekint illeti.
Nem ez az első alkalom, hogy Paul Smith iparművészeti alkotásokat álmod át: tavaly egy klasszikus íróasztali lámpát színezett át saját ízlése szerint; ez azonban a Land Roverrel ellentétben megvásárolható, potom 63 ezer forintnak megfelelő összegért.