Igazi méregzsákként tér vissza a Honda CR-Z

280 lóerős Type R motorral

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.03.20. 10.00

A hibridként közepesen sikeres kupé hamarosan őseihez, a vagány CRX-ekhez méltó technológiai tartalommal folytathatja pályafutását.

Ha úgy tetszik, a radikális Integra Type R szellemi utódjának is tekinthető az a kupé, amelyet a Honda egy neve elhallgatását kérő, belső informátor szerint már 2017-ben piacra dobhat. A túlmotorizált, kompakt kupé teljesen új modell lesz: a Civic rövidített padlólemezére épül, hajtáslánca pedig a Civic Type R-ből származna, ami pedig a dizájnt illeti, állítólag az új NSX formai elemeiből merít majd az autó – mindez meglehetősen jól hangzik.
Nem eszik persze olyan forrón a kását, a Civic Type-R 310 lóerős motorja gyengített formában kerülne bele a kompakt kupéba – a négyhengeres turbómotor a becslések szerint 280 lóerő körül teljesítene.
Ugyanaz a forrás egyébként egy másik, szintén izgalmas lehetőséget is felvillantott: a japán piacon 200 lóerő körüli hibrid kivitelben is megjelenhet a CR-Z. Ennek európai forgalmazása azonban valószínűtlen.
Képeinken a 2011-es Honda CR-Z Mugen RR Concept látható

Kommentek

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

F1: Bátor döntést fontolgat a Mercedes

A Mercedes-főnök szerint Pascal Wehrleinnak jót tenne még egy-két szezon egy középcsapatnál, de előfordulhat, hogy Rosberghez hasonlóan a csapat is “bátor döntést hoz” és az ifjoncot ültetik az autóba.

Összkerekes változatot kap a Dodge izomautója

Amerikai izomautóban szinte szentségtörés a V6-os motor és az összkerékhajtás, de a Dodge azt ígéri, hogy a Challenger GT így is élvezetes autó marad.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.