Elindult az első Közép-európai regionális MBA képzés (x)

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.03.19. 00.00

Az MBA program az egyik legnépszerűbb posztgraduális képzés a világon. Az MBA programoknak, csak úgy, mint a sikeres vállalatoknak, folyamatosan alkalmazkodniuk kell a vá

Az MBA programoknak, csak úgy, mint a sikeres vállalatoknak, folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változó piaci igényekhez, akár komolyabb tartalmi és strukturális változtatások árán is, hogy versenyben maradjanak a meglévő és új piacokon is. Az MBA képzések csak a legújabb oktatási tendenciákkal, irányokkal valamint a közgazdasági és menedzsment tudományok fejlődésével lépést tartva jelenthetnek értéket hallgatóik számára. Mindezeket szem előtt tartva, az innovációra kiemelt hangsúlyt fektető CEU Üzleti Iskola a piaci igényeknek megfelelően módosította a rendkívül népszerű MBA programjának tartalmát és struktúráját.

Mel Horwitch dékán így kommentálta a regionális Katalyst EMBA programot: “Magyarországon – Kelet-Közép-Európa sok más országához hasonlóan – természetesen több remek MBA képzés is létezik, legtöbbjük azonban helyi jellegű. Ezzel szemben a mi Katalyst EMBA képzésünk úgy épül fel, hogy térségünk vezető menedzsereinek és vállalati vezetőinek egyre növekvő globális igényeinek is megfeleljen.”

A CEU Üzleti Iskolája 2014 októberében a Varsói Műszaki Egyetem Üzleti Iskolájával egy időben indította Katalyst EMBA programját. A két képzés összehangolt órarend mellett folyik, így bizonyos tárgyakat a két intézmény oktatói mindkét Katalyst EMBA programban tanítják. A két képzés hallgatói virtuális tanulócsoportokban dolgoznak együtt egész Kelet-Közép-Európát érintő projekteken. Jelenleg négy oktató – köztük a két iskola dékánja – tanít mindkét programban, évente pedig közös Katalyst EMBA hétvégékre kerül sor Budapesten és Varsóban.

A CEU azt felismervén tervezte meg Katalyst EMBA képzését, hogy szinte minden vállalat tevékenysége túlnő a nemzeti és a regionális határokon. Yusaf Akbar, a CEU Üzleti Iskolájának stratégiaprofesszora kijelentette, hogy “Manapság még a kis nemzetek legtöbb startup cége is egyből “világszinten” gondolkodik a piacok, pénzügyi támogatás és egyéb kiegészítő források keresése során. A képzés során azt szimuláljuk, ahogyan napjainkban a legtöbb cég és vállalkozás működik. Katalyst EMBA képzésünk hallgatói megtanulják, hogyan legyenek sikeresek ebben az újfajta üzleti világban, hogyan navigáljanak és teremtsenek értéket ilyen környezetben.”

A Katalyst EMBA képzés péntekenként 18:00 órától kezdődik minden harmadik hétvégén 6-6 órában (1 tanítási óra = 180 perc). A tematikus hétvégék témakörei közt megtalálható a “Big Data”, a “Ellátásilánc”, valamint az “Üzlet és társadalom” témája. Így a képzés még a korábbinál is jobban alkalmazkodik a dolgozó szakemberek igényeihez és időbeosztásához; vonzóbb a távolabbi piacok számára is, és lehetőséget biztosít olyan alkalmi, holisztikus és tematikus hétvégékre, amelyek egy-egy témakörre koncentrálnak. A Katalyst EMBA képzés évente kétszer indul: októberben, illetve márciusban.

Izgalmas időszak ez a CEU Üzleti Iskolája számára, hiszen éppen most toborozza második csapatát a 2015. március végén induló Katalyst EMBA képzéshez.

További információk!

Kommentek

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

F1: Bottasnak megígérték, hogy mehet a Mercedeshez

A Williams főnöknője, Claire Williams elárulta, hogy fel sem merült, hogy Valtteri Bottast ne engedjék el a Mercedeshez, tavaly ugyanis ígéretet tettek neki, ha alkalom adódik, mehet egy nagycsapathoz.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

Tekerd fel a hangerőt, mert itt az 5 legszebben szóló Porsche!

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik az 5 legkirályabbul szóló Porsche, akkor már tudni fogod a választ.

Motorháztetőre vetette magát egy félnótás gyalogos

Rávetette magát a vétlen autósra, majd felháborodott, mint akit valóban elütöttek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.