Alumínium vázra épül a Rolls-Royce terepjárója

Teljesen saját fejlesztés

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.03.11. 13.00

A BMW-től teljesen független, alumínium térvázas szerkezetet kap a Rolls-Royce közelgő szabadidőjárműve.

Alig néhány hete, hogy a Rolls-Royce bejelentette: biztosan megépíti régóta rebesgetett szabadidőjárművét. A vállalat elnök-vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös az Automotive News Europe-nak beszélt a közelgő óriásról.
Ezek szerint az autó karosszériája alumíniumból készül majd, ahogy jó néhány egyéb alkatrész – vélhetően a futómű – is. A hagyományos önhordó vázszerkezet helyett térvázas konstrukciót alkotnak; a jövőben ehhez hasonló adja majd minden Rolls-Royce modell alapját.
Miközben a váz vadonatúj és teljesen egyedi fejlesztés lesz, bizonyos komponensek a 2018-ban piacra kerülő BMW X7 szuper-SUV-ból származnak majd.
Ami a terepképességeket illeti, a Rolls-Royce vezetője nem akar senkit hitegetni: “Szó sem lesz vérbeli terepjáróról, de azért az autó könnyedén elviszi utasait és azok minden csomagját az operából az Alpokba.” Azt azonban nem árulta el, hogy öt- vagy hétszemélyes lesz-e az autó.
A formatervet még nem véglegesítette a cég, bár egy korai prototípust már tavaly megmutattak néhány válogatott Rolls-tulajdonosnak az Egyesült Államokban. Néhány hónapon belül azonban lezárják a tervezési fázist, és megkezdődhet a fejlesztés és a tesztelés.
Nyitókép: Garrett Bradford, 2013

Kommentek

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. Az európaiak egészségével szórakoznak a buherálók.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.