Belső kamera rögzítette a Mexikó-ralin történt balesetet

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2015.03.08. 10.50

Durván 8 másodperce volt két versenyzőnek, hogy kiszálljon a süllyedő autóból.

8 másodperc. Durván ennyi ideje volt Ott Tänakának és navigátorának a rali-világbajnokság idei szezonjának harmadik futamán, a Mexikó-ralin, hogy kimásszanak a Ford Fiestából, mielőtt az megtelik vízzel.
De, hogy került a vízbe az észt pilóta és versenyzőtársa, Raigo Molder? Meghibásodott a Fiesta kormányműve, az autó irányíthatatlanná vállt, így a kanyart kiegyenesítve a pálya melletti tó felé vették az irányt.
“Csúnya baleset volt. Láttam, hogy a lejtőn lefelé gurulva közeledünk a víz felé. Azonnal kikapcsoltuk az öveket, és amint kinyitottuk az ajtókat, a víz elkezdett beömleni, néhány másodperccel később pedig teljesen elsüllyedt.” – nyilatkozta Tanak, akinek Ford Fiestája szerencsére nem alszik a halakkal, hiszen sikerült kimenteni.
A baleset a pilóták szemszögéből, aztán az autó mentése:
A szerencsétlen eset a rali pénteki napjának első hosszú, Los Mexicanos nevű szakaszán történt. Egyes források szerint rengeteg alkatrész kicserélésével, és a víz kiszivattyúzásával sikerült ismét életet lehelni az autóba, így Tänakáék a szombati szakaszokon újra pályára léphettek.

Kommentek

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.