Pók okozott halálos balesetet

Az arachnofóbia hatalma

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.03.01. 06.00

Sikoltozni, csapkodni kezdett a doktornő, amikor vezetés közben az ölébe esett egy parányi pók. Ütközött, a vétlen fél meghalt.

A 38 éves Dr. Amy Elizabeth Walpole még 2013 novemberében, munkába menet apró kabriójában élvezte a Brit-szigeteken ritka kincsnek számító remek időt, amikor a napellenzőről az ölébe pottyant egy pókocska.
A nyolclábúaktól rettegő doktornőn erre iszonyatos pánikroham lett úrrá: elengedte a kormányt, és sikoltozva, karjaival csapkodva próbált megszabadulni az állattól, kipöckölni azt a lehúzott ablakon.


Eközben autója kiszámítható módon áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő, 87 éves John Evans kocsijával. Az idős férfi a baleset után látszólag jól volt, saját lábán szállt be a mentőautóba, ám a kórházban kiderült, hogy számos törés mellett a szíve is megsérült az ütközésben. Másnap életét vesztette.
A dél-walesi Penymynydd városában élő asszony bűnösnek vallotta magát gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában. Azonban az áldozat családja arra kérte a bíróságot, hogy a lehető legenyhébb büntetést szabja ki az orvosként nagyra becsült nőre. Ezzel a kéréssel a bíró is egyetértett: “Nincsenek súlyosbító körülmények, a vádlott nem vezetett felelőtlenül, egészségügyi állapota okozta az ütközést. Tragikus baleset történt, amelyet a szemtanúk ugyanúgy írtak le, ahogy a vádlott is előadta azt. A börtön nem megfelelő büntetés ebben az esetben.”
Dr. Amy Elizabeth Walpole-t 12 hónapra eltiltották az autóvezetéstől, és 80 óra közösségi munkára ítélték.
Balesetet nem, de komoly károkat és közvetlen életveszélyt okoztak a pókok jó néhány Suzuki gépkocsinál. A történet a képre kattintva olvasható.

Kommentek

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

Audi RS3: Megnéztük hogy készül, és ki is próbáltuk

Évente egyszer biztosan van valami rendezvény a világ legnagyobb motorgyárában, Győrben. A mostani apropóját a március 10-től gyártott Audi RS3 Limousine adta 

Használt autó: nagypályás használt BMW egy új Škoda Octavia árában

2017. februárjában, az utód értékesítésének indulásával kifutott az F10-es BMW 5-ös. Öt-hatmillióval be lehet szállni, egy kompakt autó árából. Megéri kockáztatni a használt luxusautóval?

Egyszerűsítenék az újtdíjfizetést

Három multinacionális vállalat közös céget alapított a Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás (ETTS) hatékonyságának javítása érdekében. A Toll4Europe vállalkozás már minden szükséges hatóságtól zöld utat kapott.

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

F1: Alonso rátette a kezét az Indy-trófeára

Hétfőn az Andretti Motorsport főhadiszállásán járt Fernando Alonso.

A lakótelep közepén sikerült elakadni egy szabadidő-autóval

Újabb eset bizonyítja, hogy a szabadidő-autó nem terepjáró, főleg utcai abroncsokkal nem.

F1: Buttonnak elég lesz 10 kör!

A McLarennél nagyon bíznak a Monacóban Fernando Alonso helyére beugró Jenson Buttonban, úgy gondolják, a pályás tesztelésnek nem lett volna haszna számára.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.