Autójukban fojtotta meg a feleségét (18+)

A bíróságról mentek éppen haza

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.02.25. 06.00

Az utolsó pillanatig kitartott brutális férje mellett a nő. A férfi alig néhány órával azután fojtotta meg, hogy felesége ismét bizalmat szavazott neki.

Caleb Crew és felesége, a kolumbiai származású Andrea a külső szemlélő számára gyönyörű párt alkottak, ám a valóság egészen más volt: a leszerelt katona férj rendszeresen bántalmazta feleségét. Amikor motorolajjal öntötte le az asszonyt, betelt a pohár: a nő feljelentette férjét. Az ügy a bíróság elé került, ám Andreának megesett a szíve gyerekei apján, és mégsem tanúskodott ellene.
Soha többé nem ért haza.


Miután a bíróság ejtette az ügyet, a fiatal pár elindult hazafelé. Már út közben elkezdtek ismét veszekedni, és amikor a nő megfenyegette Calebet, hogy felhívja a rendőrséget, a volt tengerészgyalogos a Jeep hátsó ülésére rántotta, és nyakkendőjével, amit reggel még kifejezetten azért kötött fel, hogy jó színben tűnjön fel a bíróság előtt, megfojtotta.
A nő holttestét először elrejtette egy közeli erdőben, majd miután lefektette a gyerekeket – egy 11 hónapos és egy 4 éves kislányuk volt -, zsákba kötötte és a közeli folyóba dobta. Napokkal később egy horgász talált rá Andreára; Caleb a rendőrségi kihallgatáson szinte azonnal megtört, és mindent bevallott.
A napokban ítélték el, életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki rá.

Kommentek

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.