Három nap: Antoinette Jordan mindössze ennyit késett a havi törlesztőrészlet befizetésével. Legtöbbünknek talán fel sem tűnne egy ilyen minimális megcsúszás, a floridai anyuka számára azonban igazi rémálommá bokrosodott a ki nem egyenlített számla.
A nő éppen két nagyobbik gyermekét vette fel az óvodában, amikor észrevette, hogy autója – benne a gyerekülésben szundító, kilenc hónapos kislányával – eltűnt. Egyik lánya látta az esetet, és halálra rémítette anyját, amikor azt mondta, látta, amint két bácsi elvitte az autót.
“Azt hittem, elrabolták a lányomat. Nagyon megijedtem” – mondta a nő, aki azonnal értesítette a rendőrséget. Azt már ők derítették ki, hogy nem emberrablás, nem is lopás történt, hanem a bank vette vissza az elmaradt törlesztőrészlet fejében az autót.
Az elmaradt részlet február 7-én, szombaton lett volna esedékes; a bank emberei már három nappal később, kedden begyűjtötték az autót.
A finanszírozó társaság, illetve az adósságrendezők egyelőre nem nyilatkoztak arról, hogy hogyan fordulhatott elő ekkora tévedés.
Elrabolta fegyelmezetlen utasait egy iskolabusz vezetője Angliában. Ha érdekel, mit szóltak a szülők, kattints a képre.

Tartozott a banknak, elrabolták a csecsemőt 1