Kitiltják az öreg autókat Párizsból

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.02.10. 14.00

Július 1-jétől fokozatosan kitiltják a leginkább környezetszennyező járműveket Párizsból. Rengeteg autós szentségelhet majd.

Július 1-jétől fokozatosan kitiltják a leginkább környezetszennyező járműveket Párizsból. A fővárosi önkormányzat közgyűlése által elfogadott javaslat értelmében a korlátozással párhuzamosan támogatásokkal ösztönzi a városháza a “tiszta járművek” vásárlását. Anne Hidalgo főpolgármester javaslata a kormány által tervezett energetikai átmenetről készülő törvénytervezet szellemében született.

“Ahogy azt már közel kétszáz város megtette, mi is létrehozunk egy alacsony széndioxid-kibocsátású övezetet, ahonnan fokozatosan kitiltjuk a környezetszennyező járműveket, a dízeleseket és a benzineseket is” – mondta a városvezető a Le Monde-nak.


Július 1-jétől reggel 8 és este 8 óra között a kamionok és a 2001 októbere előtt rendszámot kapott autóbuszok nem hajthatnak be a francia fővárosba, 2016 júliusától pedig a 20 évnél idősebb gépkocsikat, azaz minden hetedik autót, és a 16 évnél régebbi motorokat is kitiltják. A tiltás 2017 és 2020 között válik teljessé, amikor az újabb modellekre, így például a 2011 előtt rendszámot kapott dízelautókra is kiterjesztik. Az elképzelés ellen vasárnap több mint kétezer motoros tiltakozott Párizsban, mert úgy érzik, bűnbaknak teszi meg őket a városvezetés.

Párizsban az elmúlt hónapokban többször is elérte a határértékeket a környezetszennyezés, az önkormányzat ezért több olyan övezet kialakítását is tervezi a városon belül, ahol korlátoznák a közlekedést, illetve csak a nem környezetszennyező járművek behajtását engedélyeznék. A belvárosban sétálónegyedek kialakítását tervezi az önkormányzat, ahová a kerékpárokon kívül csak a tömegközlekedési járművek hajthatnak be, illetve a helyi lakosok saját gépkocsijukkal.  

A korlátozásokért cserébe az önkormányzat 1,7 milliárd euróval kívánja támogatni azokat a párizsiakat és fővárosi vállalkozásokat, hogy az új szabályozás miatt új járműveket vásárolhassanak. A városháza egyébként a kerékpár- és az elektromosautó-kölcsönző szolgáltatásaihoz, valamint a tömegközlekedési járművek bérleteihez is kedvezményt biztosít a környezetszennyező gépkocsikat lecserélő párizsiaknak, továbbá támogatást nyújt az elektromos kerékpárok vásárlásához. A lakóközösségeket pedig arra ösztönzi, hogy az elektromos gépkocsik számára töltőállomásokat létesítsenek.

Kommentek

F1: A Williams megtalálta az új Maldonadót?

A barcelonai Forma-1-es teszt harmadik napján a Williams újonca délelőtt és délután is eldobta az autót, de legalább fizet. Az élen a Mercedes és a Ferrari.

F1: Nézd meg Ricciardo pihenőkamionját belülről!

Daniel Ricciardo megmutatta, hogy hol pihenhet a tesztelés szüneteiben Barcelonában.

F1: Hivatalos, halott a kiscsapat

A tavaly év végén csődbe ment, februárra bezárt Manor-csapat hivatalosan is visszavonta Forma-1-es nevezését, véget ért a történet.

Alonso: Az új autók elértéktelenítik a pilótákat

Fernando Alonso szerint az új autók miatt még nehezebb lesz megítélni, hogy melyik pilóta nyújtja a legjobb teljesítményt.

F1: Rosberg ijesztőt jósolt az idei szezonra

A tavaly visszavonult címvédő, Nico Rosberg szerint annyira nehéz lesz vezetni az idei autókat, hogy a pilóták akár futamgyőzelmeket is bukhatnak a fáradtság miatt.

F1: A Mercedes megállíthatatlan a teszten

A Mercedes folytatja: a barcelonai teszt harmadik napjának délelőttjén is az ezüst nyíl futotta a legtöbbet, Valtteri Bottas ráadásul félelmetes köridőt is autózott. A McLaren ezúttal úgy-ahogy működik.

F1: Kanada is szerződést hosszabbított

Oroszország után Kanada is meghosszabbította Forma-1-es szerződését, 2029-ig biztos a montreali futam jövője.

Bajnokságon kívüli versenyen kísérleteznének az F1-gyel

A Forma-1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn felvetette, hogy a világbajnokságon kívüli futamon kísérletezhetnének a versenyhétvégék formátumával.

Így sikerült a Volkswagen és az Ikarus összeházasítása

Kész szenzáció volt, amikor a budai várban először megjelentek a kis kerekű midibuszok. Ennek ellenére nem húzták sokáig, a BKV 5 év után lecserélte őket.

Erről a sebességhatárról biztosan nem tudtál

Nemrég Lengyelországban jártunk, és olyan sebességhatárokkal találkoztunk, amiről eddig nem is tudtunk.

F1: Egy csapat már elhasalt a trükkös felfüggesztéssel

A Nemzetközi Automobil Szövetség lépése után az egyik Forma-1-es csapat már biztosan kénytelen lesz változtatni a “trükkös” felfüggesztésén.

Az EU-s országok nem akartak új fogyasztásmérést

Egyes uniós tagállamok hátráltatták a károsanyag-kibocsátási tesztek szigorítását, és nem fordítottak elegendő energiát az emissziós adatokat manipuláló autógyártók leleplezésére – írták az Európai Parlament dízelbotránnyal foglalkozó vizsgálóbizottságának (EMIS) friss jelentésében.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.