Többszörösen eszementnek kell lenni ahhoz, hogy valaki rágerjedjen arra a járműszerelvényre, amit most mutatott be a Honda.
Először is nem árt, ha valaki rajong a japán mikroautókért. A Kei car műfaja szigorú szabályok szerint létezik, a mérnökök és tervezők a nagyvárosi létezés józan ész diktálta korlátain belül a lehető legtöbbet hozzák ki a legfeljebb 3,4 méteres, 1,48 méternél nem szélesebb autócskákból, amelyek magassága nem haladhatja meg a 2,0 métert, motorteljesítménye pedig a 64 lóerőt (az engedélyezett 660 köbcentiből egyébként ez is tisztességes).
Másodszor hasznos, ha alapvetően bejön a lakókocsizás intézménye. Azon belül is az észak-amerikai piacokon divatba hozott, nyerges vontatókat idéző konfiguráció, az “ötödik kerék”, amelynél a pickup platójára rögzített aljzathoz csatlakozik a teljes vontatmány. Ebben az esetben ez fizikailag nem volt megvalósítható, de a platócsökevény fölé benyúló hálófülkét imitáló csőr kellőképpen hitelesen hozza a szerethető formátumot.
Harmadszor pedig segít, ha kifejezetten rajongunk a szűk helyekért. Az agorafóbia nem feltétel, de az biztos, hogy sem a Honda N Box alapjaira épített, kétszemélyessé kurtított miniteherautó, sem a hasonló léptékű utánfutó nem azoknak készült, akik szeretnek kezüket-lábukat szétvetve elheveredni a kanapén. De miért is kellene mindig terpeszkedni: az N-Camp a maga szerethető berendezésével és a tető széléből kihúzható árnyékoló rolójával pont eleget kínál ahhoz, hogy egy szerelmes pár eltöltsön valahol egy romantikus hétvégét, távol a családtól.
A nyugati kultúrákban persze csak mosolygunk ezen az ötleten, nem csodálkoznánk azonban, ha Japánban valódi piaci kereslet mutatkozna iránta. A méregdrága, parányi ingatlanok honában (Tokióban a lakások átlagos négyzetméter-ára 940 ezer, új építésű ingatlan esetében 1,5 millió forint) ugyanis nincs nagyobb kincs a háborítatlan magánszféránál. 
Igaz, az utánfutó tárolására szolgáló garázs vagy felszíni parkoló legalább akkora kincs, úgyhogy még erre is kell találni egy megoldást.