Robottaxi szolgáltatást indítana a Google

Saját maga konkurenciája lenne?

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.02.04. 09.00

A hírek szerint az Uber telekocsi-rendszerhez hasonló szolgáltatást szeretne megvalósítani a Google. A rendszer alighanem a cég autonóm gépjármű-technológiáit alkalmazná.

A Google mindig is látott fantáziát az autómegosztó szolgáltatásokban. Két évvel ezelőtt negyedmilliárd dollár értékben fektettek be az immár globális érdekeltségű Uber szolgáltatásba, majd egy évvel később még egyszer annyi pénzt pumpáltak a cégbe, most pedig a hírek szerint megteremtenék saját hasonló szolgáltatásukat – azaz gyakorlatilag saját érdekeltségük ellen dolgoznának.
A bloomberg.com jelentése szerint a lehetőségről a cég egyik első embere, a Google-t egyébként az Uber igazgató tanácsában képviselő David Drummond számolt be, ugyanakkor a részletek nem ismertek.
Az Uber számára a Google nem csak konkurensként jelentene veszélyt: a szolgáltatás alapját ugyanis a Google Maps adja, így ha kenyértörésre kerül a dolog a számítástechnikai óriással, gyakorlatilag működésképtelenné válhat a cég. Erre persze aligha kerül sor, de jól mutatja, milyen érzékeny és összetett a helyzet.
Ha megvalósul, a Google személyfuvarozó szolgáltatása minden bizonnyal a cég önjáró autóját alkalmazza majd, amely hasonló konstrukcióban már most is szállít utasokat – igaz, csak házon belül.
Az autonóm taxit egyébként maga az Uber is a jövő elkerülhetetlen, sőt, kívánatos fejlődési irányának tekinti. Vezérigazgatójuk szerint szolgáltatásuk nagyságrendekkel  olcsóbb lehetne, ha “nem kellene az autóban ülnie a másik csávónak.”

Kommentek

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.