Autós pandatúra indul Kínába

Szerző: Vezess levél küldés  MTI levél küldés 
Dátum: 2015.02.03. 09.00

Autós túra indul az óriáspandák kínai hazájába, Szecsuan tartományba azokból az európai országokból, amelyeknek valamely állatkertjében pandát is tartanak.

Autós túra indul az óriáspandák kínai hazájába, Szecsuan tartományba azokból az európai országokból, amelyeknek valamely állatkertjében pandát is tartanak. A 21 ezer kilométeres utat 65 nap alatt teszi meg 13 terepjáróval a 40 tagú expedíció, amelynek Ausztriából, Belgiumból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Németországból és Spanyolországból lesznek résztvevői – jelentették be a bécsi (schönbrunni) állatkertben.


A szecsuani turisztikai hivatal a pandát tartó állatkertek képviselőit hívta meg látogatásra Szecsuanba, ahol az óriáspandák 80 százaléka él. Ausztriából a schönbrunni intézmény két munkatársa, két fiatal tiroli biológusnő vesz részt a maratoni kiránduláson, amelyről filmet forgat a kínai állami televízió és a BBC is.

A “panda jegyében” Kínába látogató nemzetközi csoport május 15-én indul útnak és a déli selyemúton – Olaszországon, Görögországon, Törökországon, Iránon, Pakisztánon, Indián, Bangladesen és Mianmaron keresztül – éri el a délnyugat-kínai tartományt.

A Schönbrunnban élő, Kínától kölcsönkapott pandapárnak, Yang Yangnak és Long Hunak már háromszor is voltak utódai: 2007-ben, 2010-ben és 2013-ban. A két idősebb pandakölyök a kétéves kort elérve már visszakerült Kínába, egy ottani tenyésztőközpontba. A bécsi állatkert Európában az egyetlen, ahol természetes úton fogant utódja a pandáknak.

Kommentek

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.