Annyi kritikai érzéke már van az embernek, hogy tudja: attól, ha egy cég két alkalmazottja – történetesen a vezérigazgató és a sportrészleg kirakat-versenyzője – nagyon dicsér egy terméket, még nem biztos, hogy az valóban olyan tökéletes, mint amilyennek mondják. Az is igaz, hogy az erősebb motor, a kezesebb kormányzás, a kiegyensúlyozott viselkedés mint relatív fogalmak, amelyekkel büntetlenül dobálózhatunk.
Másfelől viszont, ha a fővezér Karl-Thomas Neumann száját az a mondat hagyja el, hogy “szerintem bemutathatjuk a nagyközönségnek, nem?”, és erre Joachim Winkelhock, aki egy brit túraautó-bajnoki címet, valamint egy Le Mans-i győzelmet tudhat magáénak, nem kezd el csuklani, kijelenthetjük, hogy az Opel Corsa OPC alighanem tényleg készen van.
Az is igaz persze, hogy pont a lényeget nem árulták el: sem a motorteljesítményről, sem a gyorsulásról, sem a vételárról nem tudtunk meg semmit a filmből. Azonban egyelőre be kell érjük ennyivel, no meg a korábban kiszivárgott információkkal, amelyek szerint 210 lóerő körüli teljesítményre számíthatunk. A Genfi Autószalonon minden kiderül.