23 éves, nullkilométeres ralilegenda eladó!

Lancia Delta HF Integrale Martini Edition

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.01.29. 10.45

Ezek azok a pillanatok, amikor az autóbuzi hinni kezd Istenben. Eladó egy eredeti állapotú, limitált szériás Lancia Delta Integrale – még szép, hogy egy vagyonért.

Ha nem csak elég gazdag, de elég szerencsés is volnál ahhoz, hogy megvehesd magadnak a kor legkiválóbb raliautójának a korlátozott példányszámban gyártott, utcai replikáját, mihez kezdenél vele? Kihajtanád a belét az utcán, hogy azt tehesse, amire született, vagy üvegkalickába zárnád, és szabad óráidban gyönyörködnél a szárnyaszegett madárban?
Egy furcsa lelkű ralifetisiszta az utóbbi mellett döntött. Miután megkaparintott magának egyet az Integrale ralisikereit ünneplő, mindössze négyszáz példányban gyártott modellből, hazavitte a kereskedésből, gondosan leparkolta a garázsában, és azóta hozzá sem nyúlt. Huszonkét hosszú éve, nyolcezer napja, tizenegy és félmillió perce ott áll a csoda, órájában 50 kilométerrel.
Végső soron nem volt rossz döntés az önmegtartóztatás, hiszen így olyan kincs birtokába került a tulajdonos, amilyen, bizton állíthatjuk, senki másnak nincs a világon. A Vezess.hu tavaly írt egy hasonló modellről, és már attól is összepisiltük magunkat a gyönyörűségtől, pedig abban 30 ezer kilométer volt. Ebben meg ötven.
Nem véletlen, hogy a Silverstone Auctions február 21-22. között megrendezendő, veterán versenyautókra kiélezett árverésén az előzetes becslések szerint akár 110 ezer fontot, azaz 46 millió fontot is hozhat a makulátlan masina.
Az 1992-ben bemutatott Lancia Delta HF Integrale Martini Edition az autó Evoluzione kiadásán alapult: ez szélesebb első és hátsó nyomtávval, valamint ahhoz tartozó kerékdob-szélesítésekkel, valamint 210 lóerős, kétliteres turbómotorral hívta fel magára a figyelmet.
Az autó forgalomból kivont, de hiánytalan állapotban kerül kalapács alá, nem csak az eredeti szervizkönyv, de a számla is megvan még.
Mit mondhatnánk? Reméljük, hogy jövőre egy még különlegesebb példánya is előkerül az Integralénak, bár ebben igazán nem hiszünk.

Kommentek

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.