Csaknem 3200, luxustárgynak ítélt és ezért lefoglalt állami hivatali autó kerül kalapács alá hamarosan Pekingben. A feladattal három aukciós házat bíztak meg, a közölt fényképek tanúsága szerint a többségükben fekete Audik, Volkswagenek és Buickok már előkészítve várják a licitálókat, a részleteket az interneten is közzétették. Az árverés szabályosságát külön ellenőrök felügyelik, a befolyt pénz az államkasszát fogja gyarapítani.


Az első 300 darab még a február 19-ével beköszöntő kínai holdújév előtt, három árverési napon cserél gazdát. A kikiáltási árak típustól, kortól, állapottól függően 2000 jüantól (88 ezer forint) 250 ezer jüanig (11 millió forint) terjednek. Az utóbbi összeget egy mikrobuszra állapították meg. A szedánok közül a legmagasabb induló ára egy 2009-es Audinak van, 180 ezer jüan (8 millió forint). Az autókkal nem jár rendszám, azokhoz továbbra is sorsolás útján juthatnak az újdonsült tulajdonosok.

A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a hivatali autókat a kormányzati költekezések visszafogását célzó, tavaly júliusban kezdett takarékossági reformintézkedések keretében vették ki a forgalomból. Az erre vonatkozó iránymutatás szerint az állami autókat csak különleges esetekben lehet igénybe venni, mindennapi használatra nem. A központi rendelkezés országos végrehajtásának határideje idén jár le.

(Forrás: MTI)