Amikor a Ford mindössze két év után bedobta a törülközőt, és felhagyott a legendás GT40 szellemi örökösének szánt GT szupersportkupé gyártásával, egy picit borúsabb lett az autós világ. Most azonban modern műszaki tartalommal, de a régi jó dizájnnal ismét nekifutnak a projektnek – reméljük, ezúttal nem bizonyul kérészéletűnek.
A vadonatúj GT klasszikus hajtásláncot kapott: az ülések mögött helyezkedik el a hathengeres, 3,5 literes ikerturbós motor. Az EcoBoost motorcsalád eddigi legerősebb tagja vadonatúj, közvetlen és szívótorok-befecskendezést egyaránt alkalmazó, görgős szelephimbákkal szerelt erőforrás, több mint 600 lóerővel, amely hétfokozatú, duplakuplungos váltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket.
A klasszikus vonalvezetésű karosszéria szénszálas kompozitból épül fel, alumínium első és hátsó segédvázzal. A könnyű építésmódnak köszönhetően a gyár állítása szerint a világ egyik legkedvezőbb tömeg/teljesítmény arányú autója lesz a GT.
A kis tömegű karosszéria áramlástanilag is különleges jószág: a manapság elfeledett könnycsepp-sziluett mellett aktív aerodinamikai elemek – többek között egy magasságában és szögében egyaránt állítható hátsó szárny – segítenek megtalálni az egyensúlyt az áramvonalasság és a maximális leszorítóerő között.
A sportautó versenytapasztalatok felhasználásával hangolt, tolórudas, csatolt lengőkaros felfüggesztést kapott, a hasmagasság állítható. A 20 colos kerekeken egyedi keverékű sportabroncsok feszülnek, a lassításról karbon-kerámia féktárcsák gondoskodnak.
A keskeny utasteret panoráma-szélvédő igyekszik szellősebbé tenni. Az ajtók felfelé nyílnak, az ülések a szénszálas utascella szerves részét alkotják, ami egyrészt kisebb tömeget eredményez, másrészt közvetlen kapcsolatot teremt a vezető és az autó között. A fix ülések miatt nem csak a kormány, de a pedálsor is állítható. Minden kezelőszerv a kormányra került, még a bajuszkapcsolók is hiányoznak, így akadálytalanul elérhetők a váltófülek. 
A műszerfal digitális és teljes mértékben testre szabható, és bár mindez hamisítatlan, puritán szupersportkocsi-hangulatot ébreszt, a Ford fejlesztői azért beépítették a cég legújabb infotainment rendszerét, a Sync 3-at.

Pazar idomok. További képek a Galériában (katt a képre!)

A Ford GT gyártása 2016-ban veszi kezdetét.