Az 50 éves belga sportember, Stéphane Henrard 2011-ben hosszú kényszerpihenő után (szponzorok hiánya miatt) tért vissza a terepralik világába. Azóta viszont rendszeresen részt vesz a nagyobb versenyeken, így az idei Dakar mezőnyében is szerepel a neve. És ennek nagyon örülünk, mert az egyik legmenőbb autóval vágott neki a sivatagi megmérettetésnek.
Jól látod, az egyedileg épített buggy karosszériáját bizony a hazánkban is nagyon népszerű VW Bogárról emelték át – kisebb módosításokkal -, ami alatt jelenleg egy 250 lóerős, 3.0 literes, V6-os dízel blokk lapul. Fokozzam még? Az versenygép súlya mindössze 1350 kilogramm.
Az utastérben már korántsem köszön vissza a német vállalat által 1983-ban megálmodott belső, de azt hiszem erre bármikor lecserélnék a gyári interiort. A motorról nem is beszélve, ami eredetileg 985 köbcentis, 24 lóerős volt. Ezt persze a későbbiekben felváltották az 1.1, 1.3 majd 1.5 literes erőforrások. De ez már egy másik történet.