Meghalt egy lengyel motoros a Dakaron

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2015.01.07. 08.00

Meghalt Michal Hernik lengyel motoros a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali keddi, harmadik szakasza során.


Meghalt Michal Hernik lengyel motoros a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali keddi, harmadik szakasza során. A KTM versenyzőjét a szakasz 206. kilométerénél, Chilecito közelében érte a halál. A baleset pontos körülményei egyelőre nem világosak: Hernik holttestét 300 méterre a pályától találták meg, nem viselt sisakot, és motorján nem látszottak ütközés nyomai.

A 39 éves Hernik halála az ötödik azóta, hogy a versenyt (2009-ben) Dél-Amerikába helyezték át, és a huszonnegyedik a rali 1979-es kezdete óta. A versenyzők közül 2009-ben a francia Pascal Terry, 2012-ben az argentin Jorge Martínez Boero, 2013-ban (közúti balesetben) a francia Thomas Bourgin, tavaly pedig a belga Eric Palante halt meg a futam alatt, valamennyien motorosok voltak.

Michal Hernik most először indult a Dakar-ralin.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

Ricciardo: Az ötödik hely a legjobb, amit megszerezhetünk

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

F1: Milliárdos veszteséget hoz a szabálymódosítás

A Force Indiánál a legkevésbé sem örülnek a versenyzői nevek és rajtszámok megjelenítéséről szóló szigorításnak, dollármilliókban mérhető veszteséget jelenthet az újítás.

Autógyári munkásnak állt a Facebook-vezér

Mark Zuckerberg a Ford dearbroni gyárában járt, ahol még a munkából is kivette a részét a Ford F-150-eseket előállító üzemben.

F1: Háromtizeden belül a Mercedes, a Ferrari és a Renault

A Nemzetközi Automobil Szövetség számításai szerint három gyártó erőforrása egyenlő szintre ért, csak a Honda van lemaradásban.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.