Kihagy a gyújtás, és ez így nagyszerű

Újszerű hengerlekapcsolásos rendszer a GM-től

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2015.01.06. 13.00

Bemutatta vadonatúj fogyasztáscsökkentő rendszerét a General Motors. A Dynamic Skip Fire többet tud, mint a hétköznapi hengerlekapcsolásos megoldások.

Részterhelésen működjön részleges üzemben a motor – az elképzelést és az abból létrehozott hengerlekapcsolásos technológiát az USA-ban régóta alkalmazzák előszeretettel, mostanában pedig a Volkswagen révén Európa is megismerkedhetett a megoldással.
A General Motors most bemutatott (bár részletesen még nem ismertetett) Dynamic Skip Fire, azaz dinamikus gyújtásátugrás elnevezésű technológiája ennek az elvnek a még kifinomultabb megvalósítását ígéri. 
Ahelyett, hogy fordulatszámtól és terheléstől függően fix számú és helyzetű hengert iktatna ki az üzemből, a rendszer digitális parancsok alapján, szoftveres vezérléssel valósítja meg a hengerek pillanatnyi igény szerinti lekapcsolását. 
A rendszer minden pillanatban meghatározza, hogy hány hengert és melyiket kell kivonni a forgalomból ahhoz, hogy az üzemi helyzetben elvárt forgatónyomaték a lehető legkisebb üzemanyag-fogyasztás mellett biztosítható legyen, ráadásul nem kívánatos rezgésektől se kelljen tartani.
A Tula Technologies nevű céggel együtt kidolgozott rendszer még fejlesztés alatt áll; az előzetes tesztek szerint akár 15 százalékkal csökkentheti a járművek átlagos üzemanyag-fogyasztását.

Kommentek

  • Iceman.

    Érdekes megoldás. Jó benne, hogy nem kellett hozzá semmi extra hardver, szerintem a kipörgés gátlók már jó rég egyes hengerek szüneteltetésével korlátozzák a motor nyomatékot, viszont a pumpálási és szívási veszteséggel nem kezd semmit.

  • Vorserie

    Iceman!

    A kipörgésgátló egyik alapfeltétele az elektronikus gázpedál.
    Ennek fényében a kipörgésgátló nem a hengereket kapcsolgatja le hanem a gázpedál állást csökkenti elektronikusan míg az ABS jeladóktól hirtelen fordulatszám növekedést észlel.Így nincs üzemanyag veszteség hiszen a motor fordulatszáma is ugyanúgy csökken mintha mi magunk engednénk vissza a gázt.De típustól függően 40-30km/h alatt a fékekkel is beavatkozik.

  • Vorserie

    De ha ennél jobban be avatkozik akkor is az üzemanyag mennyiséget csökkenti egy vagy több hengernél esetleg az üzemanyagpumpánál.Tehát semmiképp sem veszítesz üzemanyagot ha működésbe lép a kipörgésgátló bármelyik típusa is legyen az.
    Szerintem ez alapkövetelmény.

  • Barca

    Ez a megoldás losz@rt se ér, 15% :D ezt 5 éve hallom, ha összeadom minden újítás 15%-át, akkor a régi 1,6-os Focusom, ami fogyasztott 8 litert, most már 5 literrel kéne eljárnia. Egyébként lehet ennyit is adnak meg, illetve az irreális méréseken tud is ennyit, a valóságban ugyanúgy 8 litert fogyasztanak a turbós kocsik, nem is egy, köztük a hengerkapcsolós Tsi-k is, igaz azok 140 lovasak és jól mennek, de egy dekával nem fogyasztanak jobban a sima változatokhoz képest, max autópályán 2 decivel! Ezért biztos megéri a sok hűhó! Sose fog elromlani ez se, ahogyan a közvetlen befecskendezés, turbó, egr/agr szelepek se romlanak el soha! Mind mind bizonyítottak, megbízhatóak.. és literekkel csökkentik a fogyasztást..

  • Iceman.

    Vorserie,

    Szerintem tévedsz. A legprimitívebb kipörgésgátló valóban úgy működik, ahogy leírtad, de ma már ennél kifinomultabb rendszerek vannak, amelyek ondemand csökkentik a befecskendezett üzemanyag mennyiségét, szélsőséges esetben meg is szüntetik azt főképp dízelnél, vagy benzinesnél tolják az előgyújtást rendkívül későre így csökkentve a nyomatékot és egyébként ott is megszűnik a befecskendezés igény szerint. Egy modern TC kb így néz ki: https://www.youtube.com/watch?v=RrpXXasJcB0 Ez épp motor mert ezt találtam.

  • Iceman.

    Vorserie – 2015.01.06 21:25, egyrészt veszítesz, mert a benzinesnél oly népszerű előgyújtás tologatás pont úgy működik, hogy adott töltet elégetésének hatásfokát csökkenti, akár a harmadára is, másrészt amit az elsőben írtam arra vonatkozik, hogy amíg mondjuk a tsi hengerlekapcsolás fizikailag bezárva hagyja az összes szelepet, amikor a henger inaktív, addig ez semmi ilyesmit nem csinál, így a szívási veszteségek megmaradnak.

  • Iceman.

    Barca – 2015.01.06 22:41,

    Ez az. Vissza a karburátoros és az azelőtti szarokhoz, hiszen azok sem fogyasztottak kevesebbet és desztillált huggyal is elmentek és soha nem romlottak el…

  • Vorserie

    Iceman!

    Nem értem min vitázunk?!

    Első hozzászólásodban azt írtad szerinted a kipörgésgátlók azon az elven működnek mint ez a szerkezet/módszer.
    Erre írtam,hogy 40km/h alatt biztosan fékkel is 40km/h felett elekrtonikus gázpedálállással csökkenti a befecskendezett üzemanyagot is!
    A kipörgésgátló alapfeltétele az elektronikus gázpedál és az kerékfordulati jeladó.
    Ezzel szabályozza -nyílván- a befecskendezett üzemanyag mennyiségét isahogy leírtad.
    De azért ez annál bonyolultabb rendszer minthogy itt ott lekapcsolok egy két hengert,főleg azért mert ugye a fent leírt szerkezet működését sem venni észre nyomatékban.

    A lényeg,hogy abban igazad van,hogy a kipörgésgátló operál az üzemanyag befecskenedezéssel és talán némi veszteséggel is járhat de sok minden más is kell egy kipörgésgátló működéséhez és csak hengerkapcslgatással nem sokra mennénk vele mert ha nyolc hengerrel tövig nyomom a gázt és az 500 lóerős autóm lead 500 lóerőt ezért kipörög a kerék akkor,ha lekapcsol négy hengert de továbbra is tövig nyomom a gázt akkor az 500 lóerős autóm lead 200-250 lóerőt de még mindig ki fog pörögni a kereke….leegyszerüsítve.Tehát ehhez több kell.Mindegyiktől meg nem vehetem el mert beráz vagy leáll.

    Szerintem!

    De igazat adok neked azokban amiket írtál mert nem hülyeség.

  • Iceman.

    A kipörgésgátló a hengerbe történő befecskendezés megszüntetésekor simán elátlagolja a nyomatékot, ez nem egy 8 állású kapcsoló, mert nem kell egy fordulatban gondolkodni. Ez arra, hogy jó, hogy direkt, azonnali nyomatékcsökkenést okoz, amit majd szépen el lehet simítani a többi módszerrel, hogy ne szakadjon ki a motor a helyéről. Nem is ez a lényeg. A cikkben leírt módszer ennél mechanikailag semmivel sem bonyolultabb, hiszen mi is kell hozzá?

    -Hengerenkénti egyedi befecskendezés, lehetőleg közvetlen. Pipa

    Kell még hozzá egy olyan algoritmus, ami szépen a sajátlengést lehetőleg elkerülve kapcsolgatja a hengereket. Talán egy jó motortartó bak nem árt… Ennyi, a forradalmi az ötlet -ha az- nem a megvalósítás.

  • Barca

    Kedves Iceman!
    Elég szerény tudásod lehet az autókról, ha szerinted a Focusom karburátoros volt, vagy nyelvtan órán kellett volna komolyabb erőfeszítéseket tenni szövegértés/elemzés fejezeteknél.
    Üdv!

  • Iceman.

    Barca,

    Kérlek idézd, hogy mikor írtam azt, hogy a fókád karburátoros volt. Írtam már neked, hogy nem szerencsés egy fórumon ilyen marha módon, hogy is mondjam ‘fogást keresni’… Próbálj meg néha mondjuk az érvekkel próbálkozni, kis gyakorlás és belejöhetsz akár még te is!

    A hozzászólásod alapján – nem csak Fittpaldi elő reinkarnációja vagy, mint az korábban kiderült -, hanem egy azok közül a birka mód bégetők közül, akik szerint régen minden jobb volt, holott érintőleges fogalma sincs a témáról. Vannak így egy páran…

    P. S.: mindemellett láthatóan kimaradt a minden bizonnyal nagyszerű eredménnyel zárt tanulmányaidból a szarkazmus fogalmának megismerése.

  • Barca

    Iceman

    Fogást találni Te próbáltál, ajánlom figyelmedbe nézd meg mire mit írtál! Az hogy Te nem mondtam a Focusom karburátoros volt, annyira állja meg a helyét, mint az az érv, hogy szerinted bégeteő volnék, mert régen minden jobb volt!
    Én ilyet sehol nem írtam, próbáld meg elolvasni és értelmezni, amit írtam, szájbarágós pistike nem leszek, sztm menni fog, ha fele olyan okos is vagy, mint amilyennek előadod itt magad…

Megépítette, amit a BMW nem mert

A tökéletes családi autót építette meg magának, amihez fogott egy BMW 540i Touringot és mindent belepréselt az M5-ösből. Megszületett a 400 lóerős kombi, aminek apa örülhet a legjobban.

Első helytől lökték el Micheliszt

A harmadik körben már az első helyért küzdött Michelisz Norbert a WTCC monzai futamán, Bennani azonban ráhúzta az autót, így mindketten feladták a versenyt.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Fényképezz lyukkal!

Lehet-e fóliába szúrt lyukkal és egy dobozzal fényképezni? Kipróbáltuk

F1: Hamilton ezen a hétvégén csak statisztált

Lewis Hamilton a tavalyi bakui szerepléséhez hasonlította idei szocsi teljesítményét, a Mercedes angolja a 4. helynek is örülhetett az Orosz Nagydíj végén.

F1: Alonso szeretne legalább a rajtig jutni

Továbbra is vergődik a McLaren-Honda, az Orosz Nagydíjon a Fernando Alonso alatt már a futam előtt megállt az autó.

F1: A kocsmából gratuláltak Bottasnak

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy kocsmából küldött üzenetet immár futamgyőztes honfitársának, Valtteri Bottasnak.

F1: Vettel a középső ujjával üzent Massának – videó

Sebastian Vettelnek a legkevésbé sem tetszett, hogy az utolsó körön Felipe Massa feltartása miatt nem volt lehetősége, hogy megpróbálkozzon a végül az első helyen beérő Valtteri Bottas megelőzésével.

F1: A Ferrari-főnök nem volt csalódott, csak pisilnie kellett

Vicces közjáték zajlott a brit Sky Sports riportere és a Ferrari csapatfőnöke között az Orosz Nagydíj leintése után.

Bottas: Elképesztő érzés az első Forma-1-es győzelem!

Valtteri Bottas lett a nap versenyzője, miután megszerezte élete első F1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. Mögötte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen állhatott a dobogóra. Futam utáni interjúk Szocsiból.

F1: Szocsiban Bottas a nagyok közé került

A mercedeses Valtteri Bottas óriási rajt után magabiztos vezetéssel szerezte meg első Forma-1-es futamgyőzelmét az Orosz Nagydíjon. A Ferrarinak be kellett érnie a 2-3. hellyel Szocsiban.

Spéci pótkocsikat vásárol a Waberer’s

100 darab spéci pótkocsival bővíti flottáját az egyik legnagyobb magyar fuvarozótársaság, a Waberer’s.

F1: Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat

Behúzza Sebastian Vettel az idei harmadik futamgyőzelmét? Nyerhet Kimi Räikkönen? Mire lesz képes Lewis Hamilton a 4. helyről rajtolva? Élő szöveges közvetítés a Forma-1-es Orosz Nagydíjról.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.