Mintha egyenesen egy tudományos-fantasztikus filmből lépett volna elő az a sportkupé, amelyet a BMW Blog internetes közösség egyik tagja álmodott meg.
Habár a részletek egybevágnak az i8 kupénál használt dizájnmegoldásokkal, az összhatás inkább ijesztő, mint harmonikus, de meg kell hagyni, hogy csak úgy dől belőle az agresszió.
Arról, hogy valójában hogy fog kinézni az i9, még elképzelésünk sincs. Azt viszont sejtjük, hogy hajtáslánca az i8 logikáját követi, épp csak a másfél literes háromhengeres helyett egy 3.0 sorhatos benzinmotort építenek majd be, és villanymotorból is nagyobb teljesítményűt szerelnek be. A teljesítmény így jócskán meghaladja az i8 362 lóerejét és 570 Nm nyomatékát. 
A legalább 550 lóerőre becsült teljesítmény révén érezhetően javulhatnak a menetdinamikai képességek, így szupersportkocsikkal kacérkodó, négy másodperc alatti gyorsulással számolhatunk 100 km/óráig.
Úgy tudjuk, a BMW i9 a márka századik születésnapján, 2016-ban mutatkozhat be.