Percek alatt tűnt el félmilliárd forint

Szemétként borította az utcát a pénz

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.12.27. 06.00

Hongkongban különleges meglepetés várta a karácsonyozókat: 24-én délután kinyílt egy pénzszállító autó raktere, és iszonyatos mennyiségű készpénz borult az aszfaltra.

Igazi pénzesőben volt része azoknak a hongkongiaknak, akik december 24-én délután még az utcán nyüzsögtek: a város egyik főútján három doboznyi készpénz zuhant ki egy pénzszállító autóból, és szóródott szét több sávnyi területen.
A sofőrnek nem tűnt fel a baki, és továbbhajtott. Annál szemfülesebbek voltak a járókelők és az autósok, akik pillanatok alatt összeszedték a több mint 15 millió hongkongi dollárt. Ami viszont megdöbbentő, hogy másnap délutánra körülbelül az összeg ötödét visszaszolgáltatták a pénzszállítót üzemeltető cégnek, estére pedig meglett a pénz egyharmada.
A hazánkban is működő, nemzetközi biztonsági cég jelentése szerint végül a félmilliárd forintnak megfelelő pénz “jelentős része” előkerült. 
Egyes híradások ezzel szemben úgy tudják, valójában nem fél- hanem másfél milliárd forintnak megfelelő hongkongi dollár borult ki az utcára Szenteste; és ennek a kétharmadát sikerült visszaszerezni.
A helyi hatóságok figyelmeztettek minden érintettet, hogy amennyiben nem szolgáltatják vissza a pénzt, akár 10 év börtönbüntetésben is részesülhetnek. Eddig két embert tartóztattak le a pénzesővel kapcsolatban; a becsületes megtalálók ellen nem emeltek vádat.
28 millió forintnyi talált pénzt adott vissza egy volt drogos Amerikában. A hihetetlen történet a képre kattintva olvasható.

Percek alatt tűnt el félmilliárd forint 1

Kommentek

Ilyen munkát sem végeztettek még F1-es pilótával

A Renault felújítja enstone-i bázisát, és valószínűleg nem talált a munkára rendes melósokat.

F1: Hivatalos, a Ferraritól kölcsönöz pilótát a Sauber

A Sauber hivatalosan is megerősítette, hogy a sérült Pascal Wehrlein helyett a Ferrari tartalékosa, Antonio Giovinazzi vezet majd náluk a hétfőn kezdődő első barcelonai teszten.

F1: Alonsót is felhívta a Mercedes

Fernando Alonso azt mondja, Nico Rosberg visszavonulása után nála is érdeklődött a Mercedes. A spanyol akkor le volt kötve, de szeptemberben átgondolja majd, marad-e a McLarennél tovább is.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

F1: A Mercedes szerint műbalhét csinált a sajtó

Valtteri Bottasnak nincs baja azzal, hogy adatokat kell megosztania új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.