Láttuk már rajzokon és hivatalos kémfotókon is az új Škoda Superbet, a brit Autoexpress ezek alapján megrajzolta, milyen lehet majd a modell. Az autó követi a Rapid és az Octavia vonalait, azaz ez is Vision C tanulmánnyal bevezetett szögletes formákra alapoz.

Azt nem tudni miért van rá szükség, de az új Superb is tágasabb lesz, így az eddigi óriási lábteret is képesek még nagyobbra szabni a cseh autógyár tervezői.  A csomagtartó például alaphelyzetben 625 literesek ígérkezik, a háttámlákat lehajtva pedig kisáru-szállító méretű, 1,7 köbméter hely jut a cuccoknak.

Egyes hírek szerint a jelenlegi modell különlegességének számító dupla csomagtérajtót (azaz, hogy a hátsó szélvédő nélkül és azzal együtt is nyithat) elhagyja a gyár. Megmarad viszont az első Superb óta meglévő opció, az autóhoz tartozó esernyő. Már nem egy nagy ernyőt találhatunk a hátsó ajtókban, hanem két kisebbet és azokat az elsőkbe rejtve. 

A Škoda Superbhez számos modern fedélzeti rendszer elérhető lesz, így táblafelismerés, távolságtartó tempomat, sávtartó rendszerek is. A fedélzeti elektronikát akár a hátsó ülésről is lehet majd vezérelni egy iPaddel.

A Volkswagen Passattal azonos padlólemezre épülő kocsiból nem készül már V6-os variáns, a csúcsmodell 2,0 literes négyhengeres turbómotort kap, nagyjából 280 LE teljesítménnyel. Készül viszont konnektoros hibrid is, amely akkumulátorainak köszönhetően képes lesz 40-50 kilométert tisztán villanyautóként is megtenni. Dízelből 1,6 és 2,0 liter hengerűrtartalmú kerül a kocsiba.

Továbbra is szedán és kombi karosszériával készül a Superb, amely 4×4-es hajtással és automata sebességváltóval is felspécizhető. A kocsi világpremierjét 2015 márciusában a Genfi Autószalonon tartják.