Elkapták a lopott autókkal üzletelő győri bandát

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.12.22. 10.45

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrség orgazdaság és más bűncselekmények miatt folytat büntetőeljárást öt győri lakos ellen.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrség orgazdaság és más bűncselekmények miatt folytat büntetőeljárást öt győri lakos ellen. A társaság 2014 júniusától több hónapon keresztül Magyarországon ellopott gépjárműveket szerzett meg, majd hamisított külföldi forgalmi engedéllyel ismételten forgalomba helyezett.

A banda tagjai azt a látszatot keltették, mintha külföldről hozták volna be a kocsikat, ugyanis így az eredetiségvizsgálatot kikerülték, mivel a külföldről importált autók esetén az nem kötelező. Az első magyarországi forgalomba helyezést megelőzően a személygépkocsik alvázszámát egy ugyanolyan típusú, de más országban már forgalomba helyezett jármű egyedi azonosítójára változtatták meg.

A képre kattintva galéria nyílik!

A gyanúsítottak európai kapcsolataikat felhasználva kölcsönszerződéssel megszerzett járműveket hoztak be Magyarországra, és helyeztek forgalomba eredeti alvázszámmal. A tettesek ezzel kihasználták, hogy a pénzintézetek csak huzamosabb ideig történő nem fizetés esetén tettek feljelentést, majd kezdeményezték a járművek körözését.


A rendőrök eddig négy autót foglaltak le, és további, az elkövetői körhöz köthető lopott vagy lízingszerződésből származó gépjárműveket vizsgálnak.

(Forrás, fotók: police.hu)

Kommentek

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.