Terepgumi gombnyomásra

Radikális rali-tanulmány, abroncsgyári felbujtásra

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.12.18. 09.15

A Hankook német egyetemistákkal megrajzoltatta a jövő gumiabroncsát. A győztes pályamunka igazán meggyőző, átgondolt koncepció.

Szamir Szadikov neve nem ismeretlen az autóiparban, független dizájnerként jó pár látványos tervet hozott nyilvánosságra. Mostani munkája kakukktojás, mert bár első pillantásra azt gondolnánk, az autó a lényeg, erről szó sincs: a Dacar tanulmány egy megdöbbentően újszerű abroncskoncepciót takar, amelyet a koreai Hankook cég pályázatára álmodott meg.
Az alapgondolat, hogy a Dacar abroncs menet közben képes megváltoztatni futófelületének keresztmetszetét. Ehhez csak össze kell préselni a gumit két oldalról közrefogó, szénszálas tárcsát, és az addig lapos felület hirtelen ballonossá válik.
Terepgumi gombnyomásra 1
Ez önmagában kevés volna a boldoguláshoz, de az azeri származású Szadikov, aki egyébként a Lamborghininél is dolgozott már, méhsejt profilú grafén blokkokkal borította az abroncsot. 
Ahogy a Wikipédiából kiderül, a grafén egyetlen atom vastagságú grafitréteg, amelyért 2010-ben Nobel-díjat kaptak az azt előállító kutatók. A nanotechnológiai csodaanyag az elektronikától az orvostudományig nagyon sok területen ígér áttörés-jellegű előrelépést, a magyarok egyébként ezen a területen is a világ élvonalába tartoznak. 

A grafén keményebb a gyémántnál, jobb elektromos vezető a réznél, és rugalmasabb a guminál. Alkalmazásával olyan őrült dolgok válhatnak lehetővé, mint az összehajtható képernyő, a ruházatban viselhető nanoelektronika, a személyre szabott orvoslást lehetővé tevő egyszerű génmanipuláció, új energiatároló rendszerek létrehozása, vagy éppen az alakváltó gumiabroncs.
A Dacar esetében a grafén-blokkok képesek összefüggő, sík felületet vagy remek kapaszkodóképességű, bütykös felszínt alkotni. 
Ráadásul a Dacar abroncs defektmentes is, méghozzá egészen bizarr módon: minden egyes grafénblokk saját légkamrával rendelkezik, így ha az egyik megsérül, a többi még tartja a frontot (ld. Titanic), a javításnál pedig elegendő lenne a defektes blokkokat kicserélni a futófelületen.
Mivel egy abroncs önmagában nem sokat mutat, Szadikov tervezett hozzá egy versenykamiont. Ennek formáját a grafén-hatszögek ihlették, és bár műszaki részletek nem állnak rendelkezésre, nagyon szurkolunk azért, hogy egyszer feltűnjön a Dakaron. 

Kommentek

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.