Audi Q7: kisebb, könnyebb, tágasabb

Konnektoros hibriddel is

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.12.13. 08.05

Tegnap fényképeken láthattuk, most pedig részletesen is bemutatta nagy újdonságát az Audi.

Kategóriájának legkönnyebb tagjaként harangozta be az új generációs Q7-est az Audi. Akár 325 kilós megtakarításról beszélünk, ami elsősorban a nagy szakítószilárdságú acélból és alumíniumból készült karosszériának köszönhető. Az előző karosszériánál kerek egy mázsával könnyebb padlólemez mellett további 70 kilót nyertek az alumíniumból készült csomagtér- és oldalajtók, motorházfedél és első kerékívek alkalmazásával. A 3,0 literes dízelmotoros variáns menetkész tömege így a kéttonnás fájdalomküszöb alatt marad.
Nem csak könnyebb, de kisebb is lett az autó: elődjénél 37 mm-rel rövidebb és 15-tel keskenyebb, ami az azonos magasság mellett enyhén módosult arányokat eredményez. A helykihasználás javult, így a kompaktabb karosszéria jóval több férőhelyet kínál: a tandemtávolság (első és hátsó utasok csípőpontja közötti távolság) 21 mm-rel nőtt, a fejtér mindkét soron nagyobb lett (41, illetve 23 mm). A raktér hétszemélyes üzemben 295, két üléssorral gigantikus 890 liter.
Mindez az átdolgozott motorokkal együtt alapvetően jobb üzemanyag-fogyasztást eredményezett: a benzines modelleknél átlagosan 28, a dízeleknél 23 százalékkal csökkent a fogyasztás. Pár centilitert a LED-es fényszórókon is lehet talán spórolni; ezek normál és Matrix LED kivitelben választhatók (hagyományos xenon lámpákkal indul a felszereltség), az irányjelzőket elöl dinamikus futófénnyel oldották meg.
A motorokra visszatérve: a 3.0 TDI két teljesítményszinten (218, 272 LE) érhető el, az Európában másodhegedűs szerepre kárhoztatott 2.0 TFSI benzines 252, a háromliteres, kompresszoros benzinmotor 333 lóerőt ad le. 
A kínálat legizgalmasabb tagja a hathengeres 3,0 TDI motorból és a nyolcfokozatú automata váltóba integrált villanymotorból álló dízel-elektromos hibrid hajtás: a konnektorról tölthető akkumulátorokkal akár 56 kilométert tehetünk meg tisztán elektromos üzemben. A 373 LE rendszer-teljesítményű autó 225 km/óra sebességre képes, átlagos üzemanyag-fogyasztása 1,7 l/100 km.
Az utastérben bőséges szórakoztató és vezetőtámogató tartalommal találkozunk. Az Audi TT és a VW Passat után a Q7 is megkapta a virtuális műszeregységet, az MMI szórakoztató-információs egység nagyobb érintőfelületet kapott. A tervezők ezzel összhangban csökkentették a nyomógombok számát. Az autó támogatja az Android és iOS rendszerű okostelefonok integrációját, az audiorendszereket a Bose és a Bang & Olufsen szállítja. 
A januári világpremier után tavasszal veszi fel az első megrendeléseket az autóra az Audi, a kiszállítások jövő nyáron indulnak.

Kommentek

  • zoldfulu2000

    A maga idejében sokkal nagyobb durranás volt a Q7 I, ez se rossz, de sokkal kevésbé eltérő koncepció, mint amit a konkurencia kínál.

  • Tede

    En imadom az Audikat. nekem is az van, de ez haat ez nem lett a legszebb. szerintem ezt a szurke hutoracs kiemelest nem kellene eroltetni. A nagy hutoracs szuper, a felul megtort is nagyon bejon, de ez a nagy szurke keret, nem es akarhogy nezem nem. Valamiert ez egy felfujt Rs6 ost idezi az uj Q7 es.Valojaban lehet nagyon szuper eloben, de kepen . Sokkal szebb audik vannak mostansag, szerintem nem feltetlen jo irany ez! Beluli viszont csucsszuper, es biztos vagyok hogy motorhazteto alatt is a legjobb lesz!

  • Vorserie

    Tede!

    Majd élőben megadják az arányok a szépséget. :)

  • Tede

    Vorserie! remelem. ugyanazt ereztem a masodik generacios A6 os bevezetesekor is , valahogy sokaig nem lattam szep fotokat rola. Mondtam is anna magamba, atya eg! most is ezt erzem , es anno mikor meglattam az eloban elso 2. generiacios A6 ost oda es vissza voltam (vagyok) erte. Remelem most is igy lesz!

Megjött az utolsó új Forma-1-es

Az új modellhez új szín is jár: a Toro Rosso által leleplezett STR12-est nem lehet majd összekeverni az elődeivel.

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

Peugeot Instinct: nagy szájú GT-tanulmány

Kiszivárgott a Peugeot új tanulmányautójának egy fotója. Az impozáns gran turismo minden valószínűség szerint elektromos hajtást kapott.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.