Eladó a Tolvajtempó Eleanorja

Szerző: Horváth Zsolt levél küldés 
Dátum: 2014.12.09. 11.30

Akár több százmillió forint is lehet az ár, pedig nem egyetlen darab létezik a Tolvajtempó című film legendás Ford Mustangjából, amelyet elárvereznek.

Ha tavaly májusban lemaradtál Eleanorról, nincs minden veszve, újra árverésre kerül egy Ford Mustang a Tolvajtempó című filmből. Nem ugyanazt az autót adják el, mert összesen tizenegy ilyen jármű készült a film kedvéért, amelyekből három maradt meg épen.

A 2000-ben megjelent filmben szerepelt kocsi egy 1967-es Mustang, amelyet egyedileg alakítottak át. A Lecarra kormány, a kiegészítő műszerek, az új spoilerek és a 17 colos felnik sem rosszak, de 351 köbhüvelykes, azaz 5,75 literes V8-as motor az igazán vonzó.

A Ford Racing által épített blokk nagyteljesítményű üzemanyag-szivattyút, illetve Holley 700-as karburátort kapott. A motor pontosan meg nem nevezett – de vélhetően masszív – nyomatékát négyfokozatú kézi váltó továbbítja a szintén speckó differenciálműhöz.  Ha valaki azt szeretné, biztosan csodaszép köröket tud füstölő gumival rajzolni az aszfaltra!

A korábbi autót nem tartották sokra, akkor nagyjából 100 ezer dolláros bevételre számítottak, de ennél tízszer többért – 1 millió dollár, mai árfolyamon kb. 250 millió Ft – kelt el. Ennek fényében érdemes belevágni a Mecum Auctions által december 12-re Austinba (USA) szervezett árverésbe.

Eleanor fő jelenete a filmből:

Kommentek

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

Mi a fene lóg ki ebből a régi Škodából?

A helyes megfejtőnek jár a kétkazettás magnó, és hozzá a “Világslágerek magyarul”.

Három BMW-st szégyenített meg ez az audis

Nem nagyon bírták az áradást a bajor gyártó modelljei, nem úgy, mint az Audi, ami úgy húzott el köztük, mintha mi sem történt volna.

F1: Kukkantsd meg az új Mercedest!

A Mercedes-csapat néhány részletfotóval készíti elő új autója, a W08-as csütörtöki leleplezését. Kék szín is kerül a járgányra.

F1: 95 százalékban új a Renault motorja

Nemcsak a Honda, a Renault is szinte teljesen új erőforrást épített a 2017-es Forma-1-es idényre. Az év végére szeretnék beérni a Mercedest.

Ennyit költhetsz a legnépszerűbb használt autóra, ha elromlik

Már jó néhány éve Hármas BMW-ből kerül a legtöbb Magyarországra, ha külföldről behozott használt autókról beszélünk, ezen belül is az E46-os sorozat a legnépszerűbb választás. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülnek a legdrágább alkatrészek ehhez a modellhez.

Őszinte cetli figyelmezteti az autósokat Budapesten

Az üzenet egyértelmű, aki mégis oda parkol, az vessen magára.

Végzetes SMS-ek és Facebook-üzenetek

Tudjátok, min múlhat, hogy az egész család meghal a kamion pótkocsija alatt vagy sikerül megmenekülni? Én már igen: egy-két tizedmásodpercnyi kihagyáson és a kicsit mélyebbre nyomott gázpedálon.

Nekimegy a Škoda Octaviának a Hyundai i30 kombi

Minden modern kényelmi és biztonsági vezetőtámogató funkcióval rendelkezik, emellett a szegmens egyik legnagyobb csomagtartóját kínálja a Hyundai i30 kombi.

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban az MAN Truck & Bus haszonjárműgyártó Ausztriában.

F1: Te jó ég, mit neveztek el Bottasról!

A Mercedes új pilótája, Valtteri Bottas bemutatta a Bottas-Burgert, amit róla neveztek el egy büfében.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.