Újabb csodát épített a Ferrari

Rejtély, mennyit kértek érte

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.12.06. 09.00

Elkészült az eredetileg csupán emlékműnek szánt Ferrari Sergio első példánya. Még öt darabot építenek belőle, mégsem lehet egyik sem a tiéd.

Amikor a Ferrari és a Pininfarina másfél évvel ezelőtt leleplezte a legendás olasz dizájner, Sergio Pininfarina emléke előtt tisztelgő prototípusát, eredetileg szó sem volt sorozatgyártásról: a cégek csupán emlékműnek szánták az együttműködésük hatvanadik évfordulójára elkészült tanulmányt, állítólag eszük ágában sem volt piacra bocsátani a járművet.
Hogy ez valóban így volt-e, most már soha nem derül ki, hiszen alig néhány nappal a premier után visszakoztak az alkotók: olyan hatalmas volt az érdeklődés iránta, hogy nyitva hagyták a kérdést: “legfeljebb öt-hat darab készülhet belőle, darabonként hárommillió euró körüli áron” – mondták akkor az illetékesek.
Nos, úgy tűnik, ezzel sem sikerült elrettenteni a potenciális vásárlókat, hiszen a napokban átadták a Ferrari 458 alapjaira épülő autót. 
Az utcai alkalmasság miatt több ponton módosítani kellett az eredeti terveket, de így sem nevezhető hétköznapinak a dizájn.
A nagy művész eredeti alkotásainak hangulatát tükröző, szélsőséges arányokkal rendelkező autó orrát és farát egy matt fekete betét köti össze és választja ketté egyszerre. Elöl félig szabadon függő, lebegni látszó légterelőt helyeztek el, az utasok mögötti merevítő keret függőleges elemei egyben a tengelykapcsolót és a sebességváltó-olajat hűtő levegő bevezetésére is szolgálnak, a diffúzor valódi aerodinamikai szereppel bír.
Az utastér hangulatát fekete bőr kárpitozás és a háromrétegű piros fényezéssel harmonizáló öltések határozzák meg, a műszerfalat és az ajtókat szénszálas panelek borítják. A keréktárcsák egyedi dizájnt és arany felületkezelést kaptak.
Ezek persze olyan részletek, amelyek csak erre az egy példányra vonatkoznak, hiszen a másik öt autót teljes mértékben a vásárlók ízlése szerint rendezik be. Hogy az átadásra mikor kerül sor, egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy mind a hat, tervezett példányt eladták előre – hogy pontosan mennyiért, azt nem árulta el a Ferrari.
A Ferrari Sergio az eredeti tanulmányhoz hasonlóan a 458 Spiderre épül, annak minden műszaki tartalmával együtt: 4,5 literes V8-as szívómotorja 605 lóerőt ad le, az autó 3,0 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára.

Kommentek

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.