Igazoltatás miatt halt meg egy súlyos beteg

Asztmarohama volt

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.12.04. 06.00

Gyorshajtás és piroson való áthajtás miatt állították meg az autót. Mire az utashoz kiért a mentő, már késő volt.

Vasárnap hajnalban egy féktelenül száguldozó autóra lettek figyelmesek egy Wisconsin állambeli (USA) kisváros rendőrei. Gyorsan utánaeredtek, és miután áthajtott egy piros lámpán, sikerült is megállítaniuk. Ekkor derült ki, hogy nem felelőtlen tinédzserek, nem is részegek ülnek a kocsiban, hanem egy haldokló férfi és rémült barátnője. 


A 29 éves Casey Kressin (jobbra, kislányával, illetve barátnőjével) súlyos asztmarohamot szenvedett otthonában, alig öt kilométerre a helyi kórháztól. Már csak néhány percre voltak az életmentő segítségtől, amikor a rendőrök megállították őket. 
Amint fény derült a vészhelyzetre, a rendőrök azonnal mentőt hívtak, és addig leültették az út szélére a férfit, hogy nyugalomban várja az orvosi segítséget. Mire azonban a mentő megérkezett, a fiatalember elveszítette az eszméletét, és nem sikerült újraéleszteni. 
A nő, Leah Hryniewicki panaszt tett a rendőrök ellen, akik szerinte nem tettek meg mindent azért, hogy megmentsék kislánya édesapját. 
A helyi rendőrfőnök részvétét nyilvánította a haláleset miatt, ám kiállt beosztottja mellett, aki szerinte a protokoll szerint járt el.

Hiába fogta meg a gyilkost, hiába hívta a rendőrséget, nem kapott segítséget, és a végén majdnem életét vesztette. A bizarr történet a képre kattintva olvasható.

Kommentek

  • Karola2013

    Németországban hasonló esetben a vezetőnek egy fehér kendőt lobogtatni-kitartani, és akkor szabad útja van a kórházig. Ellenőrzés, igazoltatás UTÁNA történik.

F1: Az FIA üzent a csapatoknak, érik a botrány

A Nemzetközi Automobil Szövetség megüzente a Forma-1-es csapatoknak, hogy a vitatott futóműkonstrukciók megváltoztatására kényszerítheti őket.

Kipróbáltuk a világ legcsúnyább autóját

A csúnyaautó-válogatások örök dobogósa, legendás autóipari kudarc, túl hamar jött zseniális koncepció, tákolt borzalom, a világ leghíresebb kémiatanár-droggyárosának ikonikus járműve: hölgyeim és uraim, íme, egy igazi, ráadásul Magyarországon futó Pontiac Aztek!

F1: Videón, ahogy rögtön kicsúszott az újonc

Lance Strollt nem törte össze, hogy az első tesztnapján rögtön hibázott a Williamsszel. Elveszett egy egész nap.

Ha Ferrariba ülsz, soha ne indulj el így

Van, akiknek úgy hozta a sors, hogy egy Ferrari vezetőülésében találta magát, és van, akinek ez a feladat meghaladja a vezetői képességeit. Ha ez a két körülmény adott, akkor születnek ilyen videók.

Újabb női tesztpilóta a Forma-1-ben

A svájci Sauber-csapat a kolumbiai GP3-versenyzőnőt, Tatiana Calderont igazolta fejlesztőpilótaként.

F1: Nézd meg mozgásban az összes idei autót!

Hétfőn elkezdődött az előszezoni tesztelés Barcelonában, az összes F1 csapat 2017-es autója bemutatkozott már pályán.

F1: Folytatódik a McLaren vergődése

A második barcelonai tesztnap délelőttje is a Mercedesé volt, miközben több csapat autója is a garázsban vesztegelt. A McLarennél megint motort kellett cserélni.

F1: A Ferrari megtanult hallgatni, máris támadják miatta

Olaszországban nem vették jó néven, hogy a Ferrari az idei előszezonban hallgatásba burkolózik.

F1: 2025-ig marad az Orosz Nagydíj

Az Orosz Nagydíj szervezői szerződést hosszabbítottak, 2025-ig biztosan marad Szocsiban a Forma-1. Éjszakai futam is lehet.

Nagy változás jön egy Budapestet érintő viszonylaton

Másfél év után végleg kivonul a Lux Express busztársaság a közép-európai térségből. Csak a Varsót a Baltikummal összekötő járatok maradnak meg. Megszűnik a Budapest-Krakkó-Varsó buszjárat is.

F1: A Red Bull-főnök beszólt a McLarennek

A Red Bull csapatfőnökének nagyon nem tetszenek az idén újra megjelent cápauszonyok, mindent megtesz majd, hogy a jövő évre eltűnjenek. Valami más is bántja Christian Horner szemét.

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.