Nem épít luxuskupét a Volvo

Félretették a terveket

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.12.03. 10.00

Amióta tanulmányként megjelent, arra vár a fél világ, hogy a Volvo megépítse a tavalyi Concept Coupé szériaváltozatát. Most lehűtötték a kedélyeket.

Másfél évvel ezelőtt egy szemrevaló kupétanulmánnyal vette kezdetét a Volvo még csak most kibontakozó dizájnforradalma. A legendás P1800 szellemi örököseként emlegetett kétajtósnak konkrét és igen fontos piaci, de főleg presztízsbeli szerep jutna, a gyár azonban nem akarja elkapkodni a dolgokat.
Brit újságíróknak nyilatkozva Anders Gunnarson, a Volvo külső formatervekért felelős vezetője elmondta, leghőbb vágyuk, hogy megépítsék a Concept Coupét, de egyelőre vannak ennél fontosabb feladataik.
“Jelenleg az XC90 az első számú prioritásunk. Ez az új modell minden másnál tökéletesebben testesíti meg a Volvo lényegét, a márka összes meghatározó értékét. Ez tart egyben minket. Nem hibázhatunk vele.”
A Volvo tulajdonosa, a kínai Geely 2,5 billió forintnak megfelelő összegű beruházással teremtette meg a Volvo megújulásának kulcsát jelentő, új architektúrát, amelyből elsőként az XC90 nőtt ki, ám később limuzint és kombit is építenek a padlólemezre.
Ebben a platform-stratégiában pontosan megkomponált helye van a kupénak, ám még nem jött el az ideje. Amire viszont alighanem hiába várunk, az a Concept XC Coupé megvalósulása: az XC90-t megelőlegező három tanulmány közül a középső a BMW X6 ellenében léphetne piacra, azonban Gunnarson szerint erős túlzás volna.
Képeinken a 2013-as Concept Coupé tanulmány látható

Kommentek

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.