Az élénkülést mutató autóeladási számok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac ezzel arányos bővülését eredményezhetik, de a károk száma is emelkedhet – derül ki a K&H biztosítójának összegzéséből. A novemberben zajló kgfb-kampányról egyelőre korai mérleget mondani, mivel a kampány még tart, ám az már látszik, hogy az átlagdíjak emelkedésnek indultak.
 


A díjak emelkedésében számos körülmény játszik szerepet: az élénkülő autópiac hozzájárul a kgfb-piac növekedéséhez, a csökkenő üzemanyagárak pedig azt eredményezik, hogy az emberek többet használják autójukat, emiatt várható a károk számának emelkedése is.
 
Bár a növekvő autó- és kgfb-piac, valamint egyéb körülmények miatt a káresetek száma emelkedhet, valamint a KSH hivatalos adatai szerint az ittas autóvezetők a második negyedévben éves összevetésben 16 százalékkal több balesetet okoztak, a K&H biztosítójánál egy kedvező tendencia is látható. A részletesebb adatokból kiderül, hogy a 2008 májusában életbe lépett “zéró toleranciás” szabályozás javította a kárgyakorisági indexet, amely az autóbiztosítási piac egyik legfontosabb mutatója.
 
A 2007-es adatokhoz képest 2009-ben már 20 százalékkal volt alacsonyabb a károk gyakoriságát mutató adat, és a 2011-es kilengést leszámítva azóta is folyamatosan csökkent. A K&H biztosítójának adatai szerint 2012-ben a kárgyakoriság a 3 százalékos fontos határ alá csökkent, amire az elmúlt tíz évben nem volt példa. Bár 2013-ban emelkedett a mutató, a 3,02 százalékos kárgyakoriság jó eredménynek mondható, mivel ez 2003 és 2007 között például 4,81-5,2 százalék között mozgott.