Elismerte a nemzetgazdasági tárca, hogy a korábban közölt 11,2 milliárd helyett valójában 40 milliárd forinttal támogatja az állam az Audi győri gyárberuházását. Az Európai Bizottság a Magyar Nemzet pénteki cikke szerint július elején jelentette be, részletes vizsgálatot kezdeményezett annak megállapítására, hogy az Audi győri autógyárának bővítéséhez adott magyar állami támogatás a szabályoknak megfelelő-e. A vizsgálatot a bizottság az Audi tulajdonosa, a Volkswagen-csoport nagy piaci részesedésével és a beruházás méretével indokolta.


Az uniós testület elsősorban arra kíváncsi, milyen hatással lesz a beruházás a régiós fejlődésre, illetve hogy feltétlenül szükséges-e az állami támogatás a fejlesztés megvalósulásához.

Az Európai Bizottság a Magyar Nemzet kérdésére közölte, a vizsgálat még tart. A testület honlapján elérhető vizsgálati dokumentum megerősíti, hogy a magyar kormánytámogatás összege 133,3 millió euró, mintegy 40 milliárd forint, ugyanakkor a kormánydöntést követően a hivatalos bejelentés ennek a negyedéről szólt.

A nemzetgazdasági tárca a lap kérdésére közölte: “a bizottság kommunikációjának megfelelően, a magyar kormány összességében 44,96 milliárd forint (150,03 millió euró) támogatást ítélt meg, ami jelenértéken 39,952 milliárd forintnak (133,3 millió eurónak) felel meg.”

(Forrás: MTI/Magyar Nemzet)