A Lexus formanyelvének újabb dialektusát fogalmazza meg az LF-C2 kabrió-tanulmány – pontosabban roadster, hiszen sem vászon-, sem fémtető nem feszül az utastér fölé, sőt, a csomagtérfedél meghosszabbításában a karosszéria színére fényezett sáv fut végig az utastéren, összekötve a külsőt és a belsőt. 

A Lexus minden igyekezete dacára mégsem holmi puritán sportautót állított négy kerékre, hanem az RC leendő kabrió-változatának messziről indító előtanulmányát. Ennek viszont messzemenőkig elfogadható, sőt, kívánatos az LF-C2, amely a szokásos orsó-hűtőmaszk gigantikusra növelt, kusza fogsorú kiadásával, erősen stilizált első és hátsó lámpákkal, valamint az elegancia és a sportosság határán egyensúlyozó aerodinamikai megoldásokkal (fékhűtő és stabilizáló légbevezető nyílások mindkét tengely előtt) vetíti előre a márka ránk váró arculatát. 
A 20 colos keréktárcsák küllőszerkezete éppúgy egyedi, mint a hátsó diffúzor kialakítása, az utastér legfeljebb letisztult kivitelével, illetve azt ajtók és a középkonzol mentén végigfutó LED-es hangulatvilágítással emelkedik ki a jelenlegi Lexus-belsők közül. 
A motorizációról nincsenek információk, lehet viszont tudni, hogy hogyan készült a lenyűgöző aranysárga fényezés: az alapozó rétegre felvitt ezüst festést egy áttetsző réteg választja el az elsődleges sárga színtől, amely az ezüstről visszaverődve nyeri el ragyogó fényét.