Mielőtt kiugranánk a bőrünkből, tisztázzuk: ezek a képek rajzok, a Lazzarini még nem építette meg az autót, sőt, még a műszaki paraméterek is képlékenyek. A koncepció azonban adott, és már attól dobunk egy hátast. 

Az ugye megvan, hogy az Alfa Romeo 4C a régi receptet követve a ‘kis tömeghez kis teljesítmény is elég’ elvét vallja; 240 lóerős, négyhengeres turbómotorjának csupán 895 kilogrammot kell mozgatnia. 
Ehhez képest a Lazzarini hallatlan aljasságra készül: az 1,8 literes motor helyébe bedobnának egy 4,3 literes V8-ast, egyenesen Maranellóból. Ez még azonban semmi, mert a Ferrari blokkjára ráakasztanának egy Hennessey ikerturbó-szettet, így a végén 748 lóerővel és 720 Nm nyomatékkal gazdálkodhatna a vezető. 
A nagyobb blokk miatt persze megnő a tömeg, azonban még így is egy tonna alatt maradna az autó (955 kg), így a százas gyorsulás csupán 2,5 másodpercig tartana, a negyed mérföldet pedig 9,5 másodperc alatt futná a kocsi, amely 400 méternél már 220 felett repesztene. Ez a dinamika már korunk hibrid hipersportkocsijainak felségterülete, a Bugatti Veyron Super Sport például 9,9 másodperc alatt futja a szabványos dragster-távot. 
Rengeteg persze a feltételes mód mindebben, hiszen mint mondtuk, az autó még nincs kész. Ha és amennyiben megépül, álló helyzetben sem lesz nehéz felismerni új lökhárítóiról, agresszív aerodinamikai kiegészítőiről, gigantikus hátsó szárnyáról, no és a középen kivezetett kipufogóról. 
Ahhoz képest, hogy mire képes, szinte aprópénznek tűnik a negyedmillió euróra (75 millió Ft) kalkulált vételár.
A derék alkotók egyébként rögtön versenygúnyába is felöltöztették autójukat, a Martini-sávok remekül állnak a kocsinak.