Jönnek a kövér törésteszt-bábuk, mert mi is hízunk

Nyugdíjas bábu is lesz

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.11.03. 10.00

Az emberiség tehetősebb fele vészes ütemben hízik el. Ideje, hogy ez a tendenciát az autóipar utasbiztonsági fejlesztései is figyelembe vegyék.

Tudtátok, hogy az első törésteszt-bábut az amerikai légierő egyik ezredesének kérésére fejlesztették ki, mert a tisztnek nem tetszett, hogy több pilótát veszít a munkába jövet elszenvedett autóbalesetekben, mint a levegőben? Az első bábu még meglehetősen primitív volt, homokzsákokból, kötelekből állt. Mostanra viszont egész kis családdá gyarapodott, van felesége, gyerekei, még langaléta nagybácsi is akad, egy fontos társadalmi csoportot azonban nem képviselnek a biztonságunkat segítő bábuk: a túlsúlyos népességét. 


A 22 tagországot, köztük hazánkat is tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megbízásából elvégzett, és idén nyáron kiadott felmérés tanúsága szerint a tagállamok lakosai közül a felnőttek több mint fele, a gyermekek egyötöde túlsúlyos, az arányok pedig egyre romlanak, ha nem is olyan mértékben, mint néhány évvel ezelőtt. 
Magyarországon egyébként tragikus a helyzet, nálunk csak Új-Zélandon, Mexikóban és az USA-ban él több elhízott felnőtt, és a gyerekek körében is a hetedikek vagyunk a végéről számolva, de most nem is erről van szó, hanem arról, hogy a túlsúlyos emberek az alapvető egészségügyi kockázat (minden felesleges 15 kiló 30 százalékkal valószínűbbé teszi a korai elhalálozást) mellett az autóban is nagyobb veszélynek vannak kitéve – akár 78 százalékkal nagyobb a végzetes ütközés esélye. 
Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb töréstesztbábu-gyártója, a Humanetics kifejlesztette Thort, a 120 kilós férfit. A súlyos alak hamarosan élőben demonstrálhatja, hogyan és miért vagyunk mi, túlsúlyosok nagyobb kockázatnak kitéve – a test nagyobb tömegéből adódó nagyobb tehetetlenség például kapásból értelmezhető rizikófaktor, de az a furcsa helyzet is fennáll, hogy a puha zsírpárnák miatt a biztonsági övek kevésbé hatékonyan fogják meg a testet. A további okokról itt olvashatsz részletesen.
Amint kész Thor, jöhet a nagypapa: egyelőre ugyanis az idősek speciális adottságait sem szimulálják a bábuk.

Kommentek

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

1300 kilométert vezetett egyedül egy gyerek

Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában, mielőtt a rendőrök vasárnap lekapcsolták volna, mivel az autó egyik lökhárítója leszakadt.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

F1: A Renault nem fog Alonsóért kapkodni

A Renault Forma-1-es főnöke nincs meggyőződve arról, hogy 2018-ra meg kellene szerezniük a McLaren-Hondától valószínűleg távozó Fernando Alonsót.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.