“Kérem, vigyék el a lakásomból. Nincs rajta ruha, és teljesen megbolondult!” – ezzel hívta a rendőrséget egy floridai nő a hétvégén. 

Amikor a járőrök megérkeztek a helyszínre, látták, micsoda pusztítást vitt végbe a Howard Hendrix nevű, 46 éves férfi – megütötte a barátnőjét, szétvert egy széket, és öklével beszakított egy falat -, ám az elkövetőt nem találták. 


Végül a fürdőszobában akadtak rá: a hatalmas férfi éppen zuhanyozott. Amikor felszólították, hogy öltözzön fel, és jöjjön velük, először engedelmeskedett, de út közben elterült a földön, és nem tudott – vagy nem volt hajlandó – felkelni. 
A rendőrök kivonszolták a férfi csaknem 230 kilós, magatehetetlen testét az autójukhoz, ahol szembesülniük kellett azzal, hogy a gyanúsított egyszerűen túl nagy volt ahhoz, hogy betuszkolják a járőrkocsiba. 
Nem sokáig teketóriáztak: hívtak egy rabszállító buszt, ami már el tudta szállítani a bilincsbe vert óriást, akit két éve már letartóztattak egyszer testi sértés miatt – igaz, akkor nem akadtak ilyen problémák. 
Idén nem először volt dolga súlyosan túlsúlyos férfival a floridai rendőröknek: nyáron ugyanebben a körzetben egy 200 kilós gyanúsított hatalmas pocakja alatt próbálta elrejteni a nála lévő kábítószert.
Egy ausztrál férfi pontosan megtervezte, hogyan fogja megölni szomszédját. Aztán tényleg megtette, de azt állítja, véletlen volt. Részletek a képre kattintva.

Nem fért be a rendőrautóba a 200 kilós részeg 1