Kevesebb halott az utakon

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.10.18. 13.00

Idén szeptember végéig a halálos áldozatok, valamint az ittasan okozott balesetek száma is csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Idén szeptember végéig a halálos áldozatok, valamint az ittasan okozott balesetek száma is csökkent az előző év azonos időszakához képest. Január 1. és szeptember 30. között a személysérüléses közúti balesetek száma csekély mértékben, 1,27%-kal nőtt (11 559 helyett 11 706). Ezen belül a halálos balesetek számában 3,83%-os csökkenés tapasztalható, míg a súlyos, valamint a könnyű sérüléses balesetek terén kisebb mértékű növekedés történt (1,22, iletve 1,56%).


22 fővel kevesebben haltak meg idén a közutakon: szeptember végéig 415 fő vesztette életét közúti balesetben a tavalyi 437 fővel szemben (5,03%-os csökkenés). A súlyosan sérültek számának 0,61%-os csökkenése mellett a könnyen sérültek száma 0,50%-kal nőtt.

Az ittasan okozott közúti balesetek terén javulást jelez a statisztika, a tavalyi 1233-mal szemben idén szeptember 30-ig 1162 balesetet okoztak szeszesitaltól befolyásolt állapotban (-5,76%). Az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya is kedvezően alakult, s jelenleg alatta van a “bűvös” 10%-nak (9,93% a tavaly azonos időszakban mért 10,67%-kal szemben).

A közúti balesetek többségének hátterében a relatív és az abszolút gyorshajtás áll (28%), az elsőbbségi jog megsértése miatt a balesetek 25%-a, a kanyarodási szabályok megszegése miatt a 17%-a, gyalogos hibájából pedig az 5%-a következett be.

Kommentek

Ilyen munkát sem végeztettek még F1-es pilótával

A Renault felújítja enstone-i bázisát, és valószínűleg nem talált a munkára rendes melósokat.

F1: Hivatalos, a Ferraritól kölcsönöz pilótát a Sauber

A Sauber hivatalosan is megerősítette, hogy a sérült Pascal Wehrlein helyett a Ferrari tartalékosa, Antonio Giovinazzi vezet majd náluk a hétfőn kezdődő első barcelonai teszten.

F1: Alonsót is felhívta a Mercedes

Fernando Alonso azt mondja, Nico Rosberg visszavonulása után nála is érdeklődött a Mercedes. A spanyol akkor le volt kötve, de szeptemberben átgondolja majd, marad-e a McLarennél tovább is.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

F1: A Mercedes szerint műbalhét csinált a sajtó

Valtteri Bottasnak nincs baja azzal, hogy adatokat kell megosztania új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.