A végzős gimnazista Tori Henry hétfőn délután négy órakor szülővárosa, a 120 ezer lakosú Jonesboro (Arkansas, USA) belterületén autózott, amikor bal oldalról nekiugrott kocsijának egy szarvasbika, és fejével áttörte a vezető oldali oldalablakot. Az egyik agancs átfúrta a lány arcát. 

Csoda, hogy túlélte

Csoda, hogy túlélte


Szakértők szerint az állat megpróbálhatott átfutni az autó, egy 2001-es Ford Taunus előtt, de rosszul becsülte fel annak sebességét.
Tori nem esett pánikba: lehúzódott az út szélére, nehogy balesetet okozzon. Mivel a gázolás forgalmas helyen történt, gyakorlatilag azonnal érkezett a segítség: a lányt mentőhelikopterrel szállították a helyi kórházba, majd onnan egy szakintézménybe, ahol megműtötték. 
Orvosai szerint csoda, hogy életben maradt. 
Édesanyja nem akart hinni a fülének, amikor elmondták neki a történteket. Ugyanakkor hallatlanul büszke lányára, hogy ilyen higgadtan viselkedett. A kórházban azzal biztatták, hogy Tori hamarosan teljesen felépülhet, ugyanakkor a borzalmas élmény súlyos nyomot hagyott a lelkében. “Fizikailag remekül javul, de a lelkiállapota miatt aggódom. A barátai segítségére is szükségünk lesz, hogy ismét az az életvidám, mindig éneklő lány lehessen, mint korábban.”
A magas építésű autók ritkán hangoztatott előnye: ha neked ront a szarvas, agancsa nem ér fel az arcodig. Ez azonban a legkevésbé fontos a Mazda CX-5 erényei közül.