Súlyos baleset a 8-as főúton: friss képek!

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2014.10.16. 21.55

Több gépkocsi ütközött a 8-as főúton Pétfürdőnél – köztük egy Audi -, lezárták az utat.

Hárman sérültek meg a 8-as főúton Pétfürdőnél, mikor csütörtök délután több gépkocsi ütközött. A rendőrség az utat teljes szélességében lezárta – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
  
Dömölki Zsolt elmondta, három személygépkocsi és egy kisteherautó csütörtök délután három óra körül ütközött a 8-as főút 32-es kilométerszelvényében a pétfürdői elágazó után. A mentés és a helyszínelés idejére a főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat közeli mellékutakra terelik. A Várpalota felől érkezők a pétfürdői elágazónál, míg a Veszprém felől érkezők a sólyi elágazónál tudnak kerülni a Pétfürdő-Berhida-Vilonya-Királyszentistván-Sóly útvonalon.
    
A baleset helyszínéről a mentők egy középkorú férfit és egy négyéves gyermeket súlyos, míg egy középkorú nőt könnyű sérülésekkel szállítottak a veszprémi kórházba – tájékoztatta az MTI-t a mentőszolgálat megyei mentésvezetője, Csermák József.
Az ütközés következtében a kisteherautó az árokba csúszott. A veszprémi, pétfürdői és balatonfűzfői tűzoltók három gépjárműfecskendővel és egy daruval valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálattal végzik a forgalmi akadály megszüntetését – közölte Csépányi-Barczi Petra, a katasztrófavédelem megyei szóvivője.
MTI
Valami igazán érdekesre és izgalmasra vágysz? Kattints a képre!

Kommentek

  • Merwyl

    Kedves kommentelők, technikai hiba miatt az elmúlt időszakban a hozzászólások nem jelent meg tökéletesen.
    Köszönjük a türelmeteket, a hibát kijavítottuk. Továbbra is várjuk a véleményeteket!

  • hova

    A 8-s főút majdnem teljes része útépítés miatt sebesség korlátozás alatt áll Veszprém és Székesfehérvár között: / 40-50-70 km/h/- a kérdéses km.szelvényben 100 km/h. Az idegfeszítő vonatozás eredménye lehet ez a baleset.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

Leszavazhatják a Forma-1 megvásárlását?

A Forma-1 új tulajdonosaként emlegetett Liberty Media akár még ki is hátrálhat az üzletből, csak januárban szavaznak róla, hogy végigvigyék-e a felvásárlást.

F1: A McLarennek jövőre sem lesz főszponzora

A McLaren új főnöke, Zak Brown 2018-ra célozza az új névadó szponzor megszerzését. Nem lesz könnyű.

Így kell móresre tanítani a pofátlan porschést

Egy újabb közlekedő, akinek drágább az ideje, mint a többi autósé. Rutinosan előzte a sort, de most nem jött ki a lépés, mehetett vissza a startvonalra.

F1: Tízmilliárdos bukás az Osztrák Nagydíj

A Red Bull több tízmillió eurót veszített már a két évvel ezelőtt feltámasztott Osztrák Nagydíjon. Meddig nyelik le a veszteséget?

Üdvözöl a pokol

Rájöttem a titokra: minél hosszabb egy Mercedes neve, annál nagyobb a móka; és az új E 63 neve bizony piszok hosszú. Portugáliában teszteltük minden idők legerősebb E-osztályát.

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.