Már csiszolják a BMW óriását

X7 prototípus

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.10.16. 10.00

Egyszerű 7-es szériának tűnik, de ezzel a kísérleti járművel már a leendő über-SUV technikáját próbálgatja a BMW.

Méretcsökkentés ide vagy oda, változatlan, sőt, egyre nagyobb az igény a luxustermékek iránt. Minél nagyobb, annál jobb, és ha még terepjárónak is néz ki, az maga a tökély. Mindenhol így van ez, de leginkább Kínában és a Közel-Keleten. Meg az USA-ban. És Oroszországban, bár az egyre kevésbé számít. 

Így született meg a BMW X7 koncepciója, a gondolatot pedig tett követte: lám, már közúton tesztelik a hétszemélyes szabadidőjármű korai prototípusát. A fotón ugyan egy mezei 7-es BMW látható, ám furcsa kinövései – a tetőre szerelt csomagtartó, a karosszéria több pontján elhelyezett dudorok – mind azt hivatottak szimulálni, hogy valami nagyon magasat, nagyon nehezet cipel magával a futómű, a hajtáslánc. Így már most elkezdhették a korai teszteket, amikor még legfeljebb vitaindítóként létezik a karosszéria – a késztermék ugyanis csak valamikor 2018 táján fog megérkezni. 
Az X7-est minden bizonnyal Észak-Amerikában fogja gyártani a BMW, és a fent felsorolt piacokon forgalmazzák majd – Európában nem igazán van keletje ezeknek a behemótoknak, bár azok a vevők, akik eddig Cadillac Escalade-del, netán Mercedes GL-lel oltották megalomán szomjukat, talán átpártolnak a bajorokhoz ezután. 
Kicsi turbómotorokról szó sem lehet az X7 orrában, nagyokról annál inkább: hat-, de inkább nyolc- és tizenkét hengeres erőforrásokra számítunk, és persze jöhet az X5-ben színre lépő eDrive konnektoros hibrid is. 
Az egész X7-nek azonban nem is itt van jelentősége, hanem a dolgok tágabb összefüggéseit vizsgálva. A BMW csoportnak van ugyanis egy nagy értékű, nagyon exkluzív márkája, bizonyos Rolls-Royce, ahol idén végre rászánták magukat, hogy ők is beszállnak a szabadidőjármű-építősdibe. A bajorok ultranagy SUV-jából bőven meríthetnének ihletet és komponenseket az angolok. 
Hogy mindez pontosan hogy alakul, az persze még a jövő zenéje.

Kommentek

Off-road buszokon járhatnak iskolába a gyerekek

Az Iveco iskolabuszok eltérnek az amerikai változatoktól, ugyanakkor jól boldogulnak terepen és még mozgáskorlátozott gyerekek szállítására is alkalmasak.

F1: Labdába sem rúgnak idén a kisebb csapatok?

A Renault főnöke szerint a 2017-es Forma-1-es idény újabb fegyverkezési versenyt hoz, ami még esélytelenebbé teheti a független kis- és középcsapatokat.

Rozsdagyűjtő, erdőben lassan rohadó autók romantikája

Autóroncs szinte minden árokparton akad sajnos. De néha valódi értékes, ritka, veterán típusok is elhagyva gyűjtik a rozsdát a gyéren lakott területeken. Vannak akik meglátják ebben is a fotótémát, és kattintanak. Elhagyott autók gyűjteménye az Instagram oldaláról.

Mi a fene lóg ki ebből a régi Škodából?

A helyes megfejtőnek jár a kétkazettás magnó, és hozzá a “Világslágerek magyarul”.

Három BMW-st szégyenített meg ez az audis

Nem nagyon bírták az áradást a bajor gyártó modelljei, nem úgy, mint az Audi, ami úgy húzott el köztük, mintha mi sem történt volna.

F1: Kukkantsd meg az új Mercedest!

A Mercedes-csapat néhány részletfotóval készíti elő új autója, a W08-as csütörtöki leleplezését. Kék szín is kerül a járgányra.

F1: 95 százalékban új a Renault motorja

Nemcsak a Honda, a Renault is szinte teljesen új erőforrást épített a 2017-es Forma-1-es idényre. Az év végére szeretnék beérni a Mercedest.

Ennyit költhetsz a legnépszerűbb használt autóra, ha elromlik

Már jó néhány éve Hármas BMW-ből kerül a legtöbb Magyarországra, ha külföldről behozott használt autókról beszélünk, ezen belül is az E46-os sorozat a legnépszerűbb választás. Nézzük meg, hogy mennyibe kerülnek a legdrágább alkatrészek ehhez a modellhez.

Őszinte cetli figyelmezteti az autósokat Budapesten

Az üzenet egyértelmű, aki mégis oda parkol, az vessen magára.

Végzetes SMS-ek és Facebook-üzenetek

Tudjátok, min múlhat, hogy az egész család meghal a kamion pótkocsija alatt vagy sikerül megmenekülni? Én már igen: egy-két tizedmásodpercnyi kihagyáson és a kicsit mélyebbre nyomott gázpedálon.

Nekimegy a Škoda Octaviának a Hyundai i30 kombi

Minden modern kényelmi és biztonsági vezetőtámogató funkcióval rendelkezik, emellett a szegmens egyik legnagyobb csomagtartóját kínálja a Hyundai i30 kombi.

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban az MAN Truck & Bus haszonjárműgyártó Ausztriában.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.