Átadták a VW-találkozó nyereményautóját

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.10.16. 08.00

A szeptember 27-én rendezett első Volkswagen-találkozó főnyereményét Lukács József nyerte.

A szeptember 27-én rendezett első Volkswagen-találkozó magában foglalta a harmadik Golf-találkozót, illetve a Transporterek, Bogarak, Passatok, Sciroccók, Corradók összejövetelét is. A tombolahúzáson a fődíj egy 1994-es évjáratú III-as Golf volt, a gyári állapotú autót a pest megyei Lukács József nyerte. A Fáy utcai márkakereskedésben október 15-én, ünnepélyes keretek között vehette át új járművét a szervezőktől.


“Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, hogy én nyertem meg az autót. Egyrészt azért, mert még sosem nyertem tombolán, másrészt pedig azért, mert igazi Volkswagen-bolond vagyok. A hétköznapokban egy Caddy a munkaeszközöm, a rendezvényre azonban egy 1990-es malacorrú Passattal érkeztem, amit kifejezetten a Volkswagen-találkozó kedvéért újítottam fel. Most pedig a garázst kellett teljesen renoválnom, s átrendeznem azért, hogy elférjen mellette az új jövevény” – mondta Lukács József.

“A tervem szerint a Golf kitüntetett figyelmet kap majd, s csak találkozókra fogok járni vele, tíz év múlva megszerzem rá a veterán minősítést” – tette hozzá.

Az autóról és a történetéről korábban itt írtunk, kihagyhatatlan sztori!

Kommentek

Videón, ahogy egy kismama szétveri férje autóját

Megtudta, hogy megcsalta a férje, gyermeke apukája, erre nem gyöngén bepöccent a leendő anyuka.

F1: Ilyen, amikor Verstappen nagyon hülyén néz ki

A Red Bullnál Mikulás-napi rendezvény volt december 6-án, Max Verstappennek sikerült hülyét csinálnia magából.

F1: A pechvogel is jelentkezett a Mercinél – videó

A Forma-1 történetének egyik legmókásabb balesetét produkáló japán sereghajtó, Taki Inoue is bejelentkezett Nico Rosberg mercedeses üléséért.

F1: Ferrari-uralmat a Mercedesé helyett!

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint jobb lenne, ha a Ferrari, és nem a Mercedes lenne egyeduralkodó a Forma-1-ben.

Hamilton: Furcsa dolgok történtek a Mercedesnél

Lewis Hamilton nem áll le a célozgatásokkal, az angol szerint különös dolgok is történtek idén a Mercedesnél.

F1: Meglepetés volt a Francia Nagydíj feltámasztása

A Francia Nagydíj újjáélesztése még a Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t is meglepte egy kicsit, de úgy fest, a Paul Ricard pálya jó otthona lesz a versenynek.

Top 10: puncimágnesek használtan

Jobb lenne egy új Volvo XC90, de nem mindenkinek telik rá, a nőknek mégis imponálni kell valamivel. Szoknyavadász hatással bíró autókat kerestünk, kétmillióig.

F1: Verstappennek önkritika kell

1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy véli, Max Verstappen kiemelkedően teljesített idén, de igazán jó Forma-1-es csak akkor lesz belőle, ha képes szembenézni a hibáival és fejlődni.

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.