Mennyire omlottak össze a márkaszervizek?

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.10.06. 14.00

Milyen a benzines és a dízel kocsik aránya? Mennyien szerelik otthon a verdájukat? Itt a legújabb kutatás a hazai autóhasználatról.

Idén is elkészítette a Medián a magyarországi lakosság autóparkját, autóhasználati, valamint autójavíttatási szokásait feltérképező felmérését a Robert Bosch Kft. megbízásából. Az eredmények értékét növeli, hogy a felmérést 2008, vagyis a gazdasági válság kezdete óta kétévente megismétlik.

Nem túl nagy meglepetésre a hazai személyautók 85 százaléka benzines, 15 százaléka pedig dízel, míg a gázüzemű, hibrid vagy egyéb meghajtású autók aránya statisztikailag még nem kimutatható a friss adatok szerint. 2010-hez és 2012-höz képest sem a benzines, sem a dízeles autók aránya nem változott jelentősen – olvasható a közleményben.
 
A megkérdezettek 68 százaléka kisebb, márkafüggetlen műhelyben javíttatja járművét. Ez gyakorlatilag megegyezik a 2012-es adattal, vagyis láthatóan tartós piaci átrendeződésről van szó. 2008 és 2012 között ugyanis dinamikusan emelkedett a független műhelyek népszerűsége a márkaszervizek rovására (2008: 51 százalék, 2010: 61 százalék, 2012: 67 százalék).

Az adatok tanúsága szerint a kisebb műhelyek használata az autó 5 éves kora után válik széles körben elterjedtté, és lényegesen gyakoribb vidéken, mint Budapesten. A márkaszervizek választása 2008, vagyis a válság kezdete óta esett vissza drasztikusan: átlagosan az ügyfeleik közel felét elveszítették.
 
Garanciaidőn túl a magyar autósoknak 12 százaléka viszi márkaszervizbe kocsiját. Ez kissé alatta marad a 2012-es adatnak, és jelentős esés a válság előtti állapothoz képest, amikor még minden ötödik autós is márkaszervizbe járt.
Érthető módon a márkaszervizek használata a legfiatalabb autók javíttatása, karbantartása esetében a leginkább jellemző: a legfeljebb 5 éves autóval rendelkezők csaknem harmada – 29 százaléka – a márkaszervizbe viszi autóját akkor is, ha már nincs rá garancia.

A saját kezűleg végzett, otthoni autójavítás is él. Minél idősebb egy autó, annál valószínűbb, hogy tulajdonosa házilag próbálja megszerelni, de ha szakemberre van szükség, akkor is inkább a kis műhelyek jönnek szóba. A 11-20 év közötti autók 8, a több mint 20 éves járgányoknak pedig 20 százalékát próbálják tulajdonosaik maguk megjavítani. Az új autóknál az ilyen javítás aránya elhanyagolható.

A 2014-es adatgyűjtés 924 olyan háztartásra terjedt ki, amelyben használtak autót. A minta nem, életkor, iskolai végzettség és lakóhely szempontjából reprezentatív a 18 éven felüli autóval rendelkező lakosságra.

Kommentek

  • Vérmacy

    Én a 20 éves automat vittem hivatalos, JAPÁN markaszervizbe kipuffogo es fekfelujitasra. A feket hivatalos forrásból származó alkatreszekbil ugy raktak ossze, hogy a rosszul elvezetett kezifekkotel miatt berantotta az árok fele az autó hátulját, igy az első lehetosegnel vslisdza es javítás. Bocsánatkérés sem volt…
    Következő eset ~1000km múlva, hogy megszűnt a feketo mikozben 2,5 éves fiam es párom is a kocsiban ült és tartottunk haza 130 kmrol. Rosszul elvezetett fekcsovet addig csiszolta, ütötte a hátsó futómű, hogy eltört tövében a vadiúj rezcso. Természetesen a hibat nem ismertek el es én voltam a hibas mert en mondtam a szeteli srácnak hogy merre vezesse a kezifekhuzalt es a fekcsovet…
    Az ilyenek részemről éhen is dogolhetnek es próbáljanak megbheti 40 orat lehúzni egy gyárban. Majd meg tudják milyen jo dolguk lehetne ha tisztességesen dolgoznának…

  • péloday

    Én idén jutottam el odáig,hogy saját autóimat márkaszervizben javíttassam,idő hiány miatt .Mikor bementem,hogy az árakról érdeklődjek a nejem autójának vezérlés cseréjéről azt mondták 85000 ft(Lancia Y)Így hát elmentem megvettem az alkatrészeket (kedvezménnyel)21520 FT-ért és megcsináltam magam 1.5 óra alatt szépen lassan nem kapkodva.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

Hétezerért viheted az év karácsonyi ajándékát

Mostantól nincs gyorshajtás a gyerekszobában, a rend őrei lecsapnak a szabályszegő matchboxokra.

Nagy újítás jön, így még nem vehettél e-matricát

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

Fotókon a vadonatúj Opel Insignia

Jobbkormányos testvérmárkája beelőzte az Opelt: a Vauxhall emblémájával kerültek napvilágra a következő generációs, márciusban debütáló Insignia első fotói.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.