Retteghetnek a német taxisok

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.09.17. 10.00

Két héttel elrendelése után a frankfurti tartományi bíróság feloldotta az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás működését betiltó végzést.

Két héttel elrendelése után a frankfurti tartományi bíróság feloldotta az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás működését betiltó végzést. A törvényszék indokolatlannak találta a taxitársaságok által az elmúlt hónapban a konkurensnek tekintett vállalkozás működésének azonnali betiltására benyújtott keresetet. A tiltó végzés hatályon kívül helyezése azt jelenti, hogy az Uber folytathatja tevékenységét Németországban – mindaddig, amíg rendes bírósági eljárás keretében a felperesnek sikerül elérnie betiltását. A tilalom megsértése alkalmanként 250 ezer eurós bírságot jelentett volna az Ubernek.

A taxisok azzal indokolták az Uber működésének azonnali betiltását kérő keresetüket, hogy az utasokat saját autóik kapacitását díjfizetés ellenében megosztani hajlandó, nem hivatásos sofőrökkel összehozó szolgáltatás közvetlenül veszélyezteti megélhetésüket.  

A frankfurti tartományi bíróság nem a kereset tárgyát, hanem a gyorsított eljárásra vonatkozó kérést találta meglapozatlannak. “Ami magát a keresetet illeti, azt akár meg is nyerhették volna” – mondta Frowin Kurth, az eljáráson elnöklő bíró. A taxisoknak azonban túl sokáig tartott bírósághoz fordulni ahhoz, hogy gyorsított eljárásra vonatkozó kérésüket indokoltnak lehessen tekinteni – mutatott rá.

A bíróság szóvivője közölte, hogy a testület “változatlanul szabályellenesnek tekinti utasok kiközvetítését olyan magánszemélyeknek, akik nem rendelkeznek a személyszállítási törvényben foglaltaknak megfelelő engedélyekkel és ezzel törvényszegésre ösztönzi őket.” A felperes azonban “már hosszú ideje tudatában volt a törvényszegésnek, de elmulasztotta megtenni a szükséges jogi lépéseket.”

“Fellebbezünk a döntés ellen és kérni fogjuk a tiltó végzés visszaállítását” – mondta Herwig Kollar, a taxisokat tömörítő Genossenschaft Taxi Deutschland jogi képviselője, hivatkozva arra, hogy a bírósági döntés nem mondta ki, hogy az Uber szolgáltatása legálisan működne Németországban, kimondta viszont azt, hogy konkurenciát támaszt a taxis szolgáltatásoknak. Amennyiben a fellebbezés sem jár sikerrel, a taxisoknak hosszas pereskedésre kell számítaniuk.

Németország szigorú szabályokkal korlátozza az új szereplők belépését a taxipiacra. A sofőröknek utasfuvarozási engedélyt kell szerezniük és a helyhatóságok által megszabott díjtáblázatokat kell alkalmazniuk. A taxitársaságok és több hatóság is a személyfuvarozásra vonatkozó törvények megsértésével vádolták az Ubert. A monopóliumellenes bizottság, a kormány egyik tanácsadó testülete viszont deregulációra érettnek tekinti a német taxipiacot.

Fabien Nestmann, az Uber németországi igazgatója üdvözölte a törvényszéki döntést. Az Uber az egyik legfontosabb piacának tekinti Németországot Európában. “Mi nem akarjuk a hagyományos taxiszolgáltatást kiszorítani” – mondta. “Mi a választás szabadságában hiszünk, és rábízzuk azt a német fogyasztóra”- mondta.

(Forrás: MTI)

Kommentek

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.