Terhesnek hazudta magát, kirabolta segítőjét

Bekéredzkedett egy autóba

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.09.12. 06.00

Azt hitte, egy bajban lévő kismamának segít, végül saját életét kellett mentenie: brutális rablótámadás egy segítőkész nő ellen.

A harmincéves Crystal Renee Bushta és egy évvel fiatalabb partnere, Billy Joe Tyler III szerdán hajnalban, a dél-karolinai (USA) Duncan városán átvezető autópálya mellett, egy benzinkúton lévő vegyesboltnál (nyitóképünkön) környékezte meg a neve elhallgatását kérő, 51 éves asszonyt. 

Azt mondták, a nő várandós, és nincs ereje gyalog hazamenni. 
Az autós készséggel ráállt, hogy segítsen. A pár beült a hátsó ülésre, ám pár perccel azután, hogy elindultak, a férfi kést rántott, és többször a sofőr feje felé csapott, majd miután elvették telefonját, készpénzével és bankkártyáival együtt, gyalogosan elmenekültek. 

Alig pár saroknyit haladtak, amikor rátámadtak segítőjükre. A rablás a kékkel jelzett útszakaszon történt.

Az áldozat csúnya vágási sérüléseket szenvedett a tarkóján, ám túlélte a támadást. A rendőrség eleinte tehetetlen volt az ügyben, ám a szerencse már másnap melléjük szegődött: a párocska megpróbált ugyanis a lopott bankkártyákkal fizetni egy boltban, és miután többet elutasított a rendszer, az eladó arra kérte őket, mutassanak valamilyen fényképes igazolványt, amit valamiért megtettek. 
Ezt követően gyorsan elfogták őket; áldozatuk néhány vagyontárgya mellett a támadásnál használt kés is előkerült.

Maryland állam (USA) Laurel nevű városában két férfi a helyi rendőrség épületétől pár méterre rabolt ki egy autóst. Ezzel azonban nem ért véget bizarr ötleteik sora…

Kommentek

  • Vérmacy

    Hogy is volt egy korábbi cikk esetében? “Az a baj, hogy az emberek nem segítenek egymásnak”. Remélem, igy mar érthető!
    “Pesten végeztünk felmérést, hogy hányan állnak meg segíteni a bajba jutottakon” – manapság aki autóba ül az a “frontvonalra” megy. Persze, ha a híreket egymás mellé teszem… Bajnak látom, hogy az emberek is csak a szenzációt keresik és a “megfelelő” magatartásról alig esik szó a médiában. Nem kívánt agymosás egy új, agresszív bűnözői réteg kiképzésével…

  • Vorserie

    A képek alapján azért azt tegyük hozzá,hogy az se százas (vagy nagyon naív) aki ezekkel nyugodtan összezárkózik egy autóba.
    (Könnycsepp tetkó??!) Ilyen alap dolgokra azért csak figyelni kéne.

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.