Spórolást tervez a Mercedes

Bődületes pénzt költenek viszont a bővítésre

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.09.11. 10.00

Átszervezi gyártásirányítási rendszerét a Daimler és két 4-es metró árért gyárat bővít. Több autót gyártanak majd olcsóbban.

A Daimler AG költségcsökkenési céllal és növekedési ütemének gyorsítása érdekében átszervezi globális gyártásirányítási rendszerét, valamint mintegy hárommilliárd eurót (945 milliárd forint) fordít németországi üzemei gyártókapacitásának bővítésére.


“Eddigi gyártásirányítási rendszerünkben minden egyes üzem nagyjából autonóm módon működött” – mondta Markus Schäfer, a Mercedes-Benz gyártástervezési igazgatója. “Ezentúl helyszíntől függetlenül a termék-architektúra alapján közös irányítás alá tartoznak majd.” Az alkalmazott technológia és az ott gyártott modellek alapján közös irányítás alá került csoportokat egy globális hatókörű igazgató vezeti majd.

Az átszervezést az egyre növekvő modellszám és gyártási darabszám teszi szükségessé – közölte szerdán közzétett indoklásában a Daimler arra hivatkozva, hogy a termelési rendszer komplexitása már meghaladja az egyes üzemek szintjén kezelhető mértéket.

A Daimler Mercedes-Benz személygépkocsi üzletága az idén 18 új modellt mutat be és 2020-ig 12 továbbit – közölte Markus Schäfer.

A Daimler törekvése összhangban van az autóiparra általában is jellemző törekvéssel a standardizálásra, illetve az egyes részegységek különböző modellek közötti megosztására. Így a gyártók többféle gépkocsi modellt is elő tudnak állítani ugyanazon a gyártósoron, ami az alacsonyabb fejlesztési költségek mellett a termelési kapacitás jobb kihasználását is jelenti.


A Mercedesnéla  személygépkocsi gyártás öt különböző modul köré szerveződik. A legnagyobb ilyen modul, a hátsókerék-hajtású S-, E- és C-osztályú személygépkocsiké lesz. Ugyanígy egy modul alá tartoznak majd az elsőkerék-hajtású modellek, a SUV modellek, valamit a sportkocsik.
    
A szintén a program részeként tervezett kapacitásbővítő beruházásait németországi üzemeire összpontosítja a Daimler. A sindelfingeni üzemet egymilliárd eurós beruházással új modellek gyártására készítik elő. A brémai üzemben 750 millió eurós beruházással erősítik meg a Merdedes legnagyobb volumenű modellje, a C-osztály gyártását. A központi Stuttgart-Untertürkheim üzem pedig egymilliárd eurós termelésbővítő beruházást kap.

Forrás: MTI

Kommentek

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

1300 kilométert vezetett egyedül egy gyerek

Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában, mielőtt a rendőrök vasárnap lekapcsolták volna, mivel az autó egyik lökhárítója leszakadt.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

F1: A Renault nem fog Alonsóért kapkodni

A Renault Forma-1-es főnöke nincs meggyőződve arról, hogy 2018-ra meg kellene szerezniük a McLaren-Hondától valószínűleg távozó Fernando Alonsót.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.