Haldoklik Amerika jelképe

Eladatlanul állnak a Viperek

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.09.08. 09.00

Több mint 3,5 millió forinttal leszállította a Viper vételárát a Dodge. A közeljövőben ennél izgalmasabb változások is várhatók, feltéve, hogy talpra tud állni a modell.

A Dodge (akkor még a frissen önállósított SRT márkanév alatt) két éve mutatta be az új generációs Vipert. A 640 lóerős, 8,4 literes V10-es motorral szerelt behemót azonban korántsem olyan kelendő, mint azt szerették volna, ezért radikális lépésre szánta el magát a gyár. Az eddigi exkluzív kereskedői szerződések helyett mostantól bármely Dodge szalon forgalmazhat Vipert, a raktáron lévő példányokat egy kisautó árának megfelelő, 15 ezer dolláros (3,6 millió Ft) árengedménnyel kínálják, a régi viperes ügyfelek pedig azonos összegű plusz jóváírást kapnak, ha becserélnék korábbi modelljüket egy aktuálisra. 

A Viper 2008-ban pont ugyanennyivel volt olcsóbb, mint most; a Chrysler-csoport tehát gyakorlatilag kénytelen a válság előtti árakon adni autóját, ha szeretné életben tartani azt. Joggal reménykednek a sikerben: akkoriban két és félszer annyit adtak el a Dodge kirakatmodelljéből, mint most. 
Az aktuális Viper műszakilag hiába múlja felül elődeit, ha a 100 000 dollárt (24,5 millió forint) meghaladó vételár miatt radikálisan visszaestek az eladások: idén augusztusban 38 százalékkal kevesebb autót adtak el, mint tavaly ugyanakkor, a Vipert előállító detroiti üzemben pedig április óta mindössze tíz napot működtek a gyártósorok; a gyárban immár két hónapja porosodnak a gépek. Ha nem sikerül eladni a raktárakban álló autókat (több mint egyéves forgalomnak megfelelő mennyiségről van szó), nem fogják újraindítani a gyártósort.
Ez már csak azért is rossz, mert a Dodge komoly változásokat tervez. A következő modellévre (képeinken) 5 lóerővel megnövelik a motor teljesítményét, egy jelentés szerint pedig hamarosan kompresszort kaphat a koros tízhengeres, ami 800 lóerő körüli csúcsteljesítményt jelentene. Ez azonban még semmi: a tervek szerint két éven belül megkezdődhet a kabrió modell gyártása. Feltéve, hogy minden jól alakul.

A legújabb Viperhez is jár a beépített füstgép. Itt látható:

Olvasta, hogy részeg autós pusztított Sopronban. Kattints a képre a Vezess.hu cikkéért!

Haldoklik Amerika jelképe 1

Kommentek

  • zoldfulu2000

    “Haldoklik Amerika jelképe”. Mekkora marhaságot. Mintha azt mondaná, Németország jelképe az Opel Calibra…

  • Kempelen

    Holott az a jobbra tekintő sas.

  • epetike

    Én soha nem értettem a viper mondani valóját. Kicsit a corvette alá lövünk olcsóbban és gagyibban, de közben bátorkodunk olyan híreket terjeszteni, hogy ez jó csak a magyarázat nincs meg, hogy mire. Ferrarikkal és ilyenekkel szembeszállni nincs értelme mert a kanyar stabilitást nem biztosítjuk. Kérdés mire jó ez az autó? van e valóban létjogosultsága azon kívül, hogy az USA gyártja.

  • zoldfulu2000

    Van egy csomó autó, amit nem a Nürburgringre fejlesztettek ki. De tekitettel arra hogy a Viperek elég sok GT versenyen szerepeltek, kicsit erős leszólni. A Viper sem az egyenesekről szól, sokkal inkább a purisztikus őserőről.

    A Ferrarik teljesen más árfekvésben teljesen más lehetőségekkel bírnak…

  • Vorserie

    Egy Viper maga a nyers erő,és ezt sokkal jobban közvetíti mint egy Corvette.
    Ez azt tudja aki ült már mindkettőben.(Nekem volt szerencsém mondjuk nem ebben az újban.)

    Kézi váltó,nincs automata,kipörgésgátló és ABS nélkül bődületes nyomatékkal nem hagy helyet és időt hibázni.A V10-es hangja összetéveszthetetlen a V8-asok hangjával.
    Egy jobban meghajtott menet után mikor kiszállsz figyelni kell,hogy ne érjen a lábad a küszöbhöz a kipufogó hője miatt.
    Egy olyan autó ami nem azért van,hogy vigyázzon rád,nem azért van,hogy bármikor is kezesbárány módjára a nagymami is el tudja vezetni a boltig,nem azért van hogy keveset fogyasszon, hanem azért van hogy aki tudja és bírja az megzabolázza és kihajtsa belőle amit bír aki nem tudja azt eldobja a követketző kanyarban.
    Az egyetlen autó amiben úgy ültem,hogy féltem rálépni a gázra.
    Képes volt 4.-be 40km/h-nál megpörögni körforgalomból kifelé menet.
    Nekem egy félelmetes élmény volt és mindig úgy tekintek rá mint egy izig vérig fenevadra, amihez képest a többi sportautó csak egy rakás számítógép amit nem uralsz és nem vezetsz még ha némelyik jobabn is megy és mint egy álomra ami talán sosem valósul meg számomra.
    De mindig úgy gondoltam,hogy ha az ember álmodik,merjen nagyot álmodni. :)

  • epetike

    Köszi a válaszokat, így már kezd körvonalazódni bennem a viper mint autó.:)

  • ikaroly

    Most őszintén,mi szükség van ilyen autókra,benzinpusztítókra!Takarékos hibrid autókra van szerintem igény,nem ezekre!Ezek felett eljárt az idő!

  • Vorserie

    ikarcsi!

    Ez nem puszta közlekedési eszköz ami elvisz egyik ponttól a másikig!
    Ez élmény autó!

    Tehát a kérdésedre a válasz:

    Annak van szüksége rá aki szeretne élményautózni és van pénze tankolni.

    Én a hibrid autókban nem látom a jövőt.
    Azok csupán köztes megoldásként szolgálnak ideig-óráig.

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

F1: Te jó ég, mit neveztek el Bottasról!

A Mercedes új pilótája, Valtteri Bottas bemutatta a Bottas-Burgert, amit róla neveztek el egy büfében.

F1: A Red Bull is kukázná az állítható szárnyat

A Red Bull támogatja azokat a törekvéseket, amelyek száműznék a Forma-1-ből a DRS-t.

Fekete-sárga a Renault új Forma-1-ese

Kedd délután Londonban a Renault leleplezte új, 2017-es Forma-1-es autóját. Színében, formájában is sokat változott a tavalyi modellhez képest.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

Nézd élőben a Renault F1-es bemutatóját

A Renault-csapat ma 15.30-kor leplezi le 2017-es Forma-1-es modelljét, az R.S. 17-est. Videós közvetítés a bemutatóról.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.