Fotókon az új Fabia csúcskivitele

Csehországban már tesztelik

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.09.08. 16.00

Méretes felni, kéttónusú tető, színes műszerfal: ha kutja a büdzséből, egészen elegáns kis autó lehet az új generációs Škoda Fabiából

Miután hivatalos fényképeken bemutatkozott, hirtelen nagy csend lett a Škoda új kisautója körül: a csehek nyilván úgy gondolják, érjük be ennyivel az októberi világpremierig. Csakhogy közben a hazai sajtó munkatársai már elkezdtek megismerkedni az autóval, fényképeik nyomán pedig újabb részletekre derült fény a négyméteres ferdehátúval kapcsolatban. 

Azt már a kifutó generációnál láttuk, hogy milyen jól mutat az egyébként nem túl játékos Fabia, ha kontrasztos fényezésű tető kerül rá. Ezt a tetszetős opciót az új generáció is megőrzi: fehér tükörházaival, de még inkább a fehérre festett, csavart küllőkkel virító, túlméretes alufelnivel kifejezetten sportos, drága autó hatását kelti a bohém csöppség. 
A kontrasztos színvilág mostantól nem korlátozódik a tetőlemezre: a műszerfalon végig húzódó betét, valamint a kormány vízszintes küllői is átfényezhető, ami még szélesebb, még stílusosabb megjelenést kölcsönöz a kisautónak. Ez a jellemző már a korábban bemutatott fotókon is felismerhető volt, ott azonban nem volt ennyire erőteljes a hatása, mint a szalonban készített képen. 
Összesen egyébként zavarba ejtő tizenötféle árnyalat közül lehet egyébként kiválasztani a külső és belső színvilágot. 
A középkonzol aljára helyezett USB port sem kavarja már fel a kedélyeket, jó viszont látni, hogy alatta megőrizte a masszív lábazattal határolt, így tárolónak is alkalmas dupla pohártartót a Škoda. Hátulra ilyen nem került, igényesnek tűnnek viszont az üléskárpitok, a lábtér nőtt, az ajtókban pedig ott a palacktároló zseb. Összesen hét helyen rejthetünk el üvegeket a kocsiban. 
Emellett MirrorLink és SmartGate rendszer teremt kétirányú kapcsolatot autó és mobiltelefon között, a csomagtartó nyílása kettő centiméterrel szélesebb, az üreg kapacitása pedig eléri a 330 litert.

Kommentek

  • Funkyman

    Kéttónusú tető? Szerintem simán fehér.

  • subtotal

    Vakkapcsolós csúcsverzió, király! :)
    Amúgy a beltéri fotók 2 külön autóról készültek? (ülés színe, kormánybetét)

Minden második autós kártérítést kap

500 millió forintból javítják ezekben a hetekben a kátyúkat országszerte, de a Magyar Közút szerint az általuk használt anyag csak ideig-óráig jó, a tartóssága változó. Akinek megsérült az autója, jelentkezzen, jár a pénz.

Megjött az utolsó új Forma-1-es

Az új modellhez új szín is jár: a Toro Rosso által leleplezett STR12-est nem lehet majd összekeverni az elődeivel.

F1: Szürke gyilkost mutatott be az amerikai csapat

A mezőnyből utolsó előttiként bemutatkozott az amerikai Haas-csapat új autója is, a VF-17-es.

Nem hitt a szemének a magyar szerelő, amikor a Skoda alá nézett

Facebookon kaptuk a fotókat Miklóstól, aki még nem nagyon találkozott ilyen gyári hibával pályafutása alatt.

F1: Itt a (bal)szerencsés új Red Bull – videó

A Red Bull Racing-csapat vasárnap 13 óra 13 perckor leleplezte 2017-es Forma-1-es autóját, az RB13-ast. Tesznek a babonákra.

Így veszélyeztethetik egészségünket a trükköző európai fuvarozók

Az európai teherautó gyártók az AdBlue adalék-anyaggal történő mahinálás megállítását szorgalmazzák. A buherálók az állampolgárok egészségével szórakoznak.

F1: Pályán a McLaren és a Renault

Barcelonában a McLaren-Honda és a Renault is pályára küldte új Forma-1-es autóját.

Ezt a parkolást már 14 millióan látták, nem csodálkozunk

A videó nem friss, de mi eddig nem találkoztunk vele. Facebookon hívta fel rá figyelmünket olvasónk. Köszönjük, kár lett volna kihagyni.

Olcsó középmotoros sportkocsi érkezik

A legváratlanabb helyen: Indiában születik meg a középmotoros autók piacának legújabb és legolcsóbb képviselője. Genfben is ott lesz a Tata Tamo Futuro.

125 éves a ketyegő, amit csak dízelmotornak neveznek

Rudolf Diesel német gépészmérnök százhuszonöt éve, 1892. február 28-án adta be szabadalmát belső égésű motorjára. A később róla elnevezett dízelmotor alacsonyabb fogyasztása miatt a benzinüzemű Otto-motorok komoly konkurense lett, s ma is sok közúti, vízi és vasúti jármű erőforrása.

Így nyílik az új Mercedes E-osztály kabrió teteje!

Hamarosan teljes szépségében megláthatjuk az E-kabriót, addig is itt egy animált kép a tetőnyitásról.

Tíz fotón a tökéletes autó

“Amikor el kellett búcsúznom ettől a szívfájdítóan csodálatos géptől, szabályosan meggyászoltam.”

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.