Egyre több karambollal jár az öregedés

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.09.04. 15.00

Bár logikusnak tűnik, hogy az életkor emelkedésével nyugodtabbak a sofőrök, a kárstatisztikák ezt csak részben támasztják alá.

Bár logikusnak tűnik, hogy az életkor emelkedésével nyugodtabbak a sofőrök, a kárstatisztikák ezt csak részben támasztják alá. A számok azt mutatják, hogy 29 éves kor felett 43 százalékkal kevesebb a kár, mint a 22 év alatti kategóriában. Jellemzően a fiatal sofőrök okoznak több balesetet, hiszen kisebb rutinnal rendelkeznek és gyakran kevésbé megfontoltan vezetnek. Az 53. életévnél azonban megfordul a trend, és innentől az okozott károk száma folyamatosan emelkedik az életkorral párhuzamosan.
 
A K&H biztosítójának adatai szerint az átlagos kárérték a kötelező gépjármű felelősségbiztosításoknál 402 ezer forint volt 2013-ban, amely 1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az átlagos kifizetések mértéke életkoronként eltér: a K&H-nál a 36-42 éves korosztályban az országos átlagnál közel 30 százalékkal alacsonyabb az átlagos kárérték. Ezzel szemben a 43-52 éveseknél kiugróan magas az okozott kár értéke – több mint 10 százalékkal haladja meg az átlagot, azaz a két korcsoport között szinte 40 százalék különbség tapasztalható.

A biztosító szerint a 43-52 éves korosztályban tapasztalt növekvő kárértékre egyszerű a magyarázat: ebben a korcsoportban a legmagasabb azoknak az aránya, akik odaadják az autójukat a tapasztalatlan, friss jogosítvánnyal rendelkező gyerekeiknek. Az 53 év felettieknél érdekes kettősség mutatható ki: bár az átlagosnál több kárt okoznak, de ezeknek a károknak az értéke elmarad a fiatalabb korosztály által okozott károkétól.

“Ez részben a romló reflexekkel magyarázható, de az ügyfelek ezzel tisztában vannak, az érintett korosztály tagjai jellemzően lassabban vezetnek. Ez az oka, hogy a kárgyakoriság emelkedésével párhuzamosan a kifizetett összeg nem növekszik” – áll a közleményben.

Kommentek

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.