Marha bringás miatt ütközött villamos és busz

Centiken múlt a gázolás

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.08.31. 06.00

Több órára megbénította a belváros forgalmát az a péntek reggeli baleset, amelyet szemtanúk szerint egy felelőtlen kerékpáros okozott Edinburgh-ban.

A biztonsági kamerák felvételeit visszanézve az Edinburgh-i tömegközlekedési vállalat vezetői gratuláltak a buszvezetőnek, hogy elkerülte a gázolást – igaz, ezzel emberek százainak tette pocsékká a napját. 

Az eredeti híradás csak arról szólt, hogy a skót főváros központjában a villamossínekre tévedt, és ott egy szerelvénnyel ütközött egy menetrend szerinti buszjárat. A reggel 7.45-kor bekövetkezett balesetben senki nem sérült meg, ám a forgalmat a környező járdákra kellett terelni. A közlekedés csupán 10.38-kor állt helyre. 
Azóta azonban az is kiderült, mi okozta a szerencsétlen manővert: szemtanúk elmondták, hogy egy felelőtlen kerékpáros hirtelen bevágott a busz elé, amelynek vezetője az utolsó pillanatban rántotta el a kormányt. “Ide-oda cikázott a forgalomban, aztán felugratott a járdára, majd onnan vissza az úttestre, egyenesen a busz elé.” – mondta egy járókelő, aki harminc méterről volt tanúja az eseményeknek. “Biztos voltam benne, hogy elgázolja a busz, ám a vezetőnek sikerült félrerántania a kormányt.” 
A kerékpáros megállás nélkül tovább haladt.
Augusztus elején villamos-busz-gyalogos relációban történt baleset az oroszországi Perm városában, ám ott a villamosvezető volt a ludas. Legelső munkanapján nekiütközött egy busznak, majd az első sokkból felocsúdva elkezdett letolatni a roncsról – bár ne tette volna…
A jelentések szerint mindkét gyalogos túlélte a többszörös gázolást; egyikük medencéjét törte össze a villamos, míg a másik többszörös csonttöréssel úszta meg a félelmetes balesetet. A 27 éves villamosvezetőnő azt vallotta, hogy a visszapillantó tükörben nem látta a gyalogosokat. 
Autók a síneken? Nem biztos, hogy baleset: talán csak az orosz találékonyság újabb példája. Kattints és meglátod! 

Marha bringás miatt ütközött villamos és busz 1

Kommentek

  • kocogok

    Marha kerékpáros pedig itt is sok van, tisztelet a kevés kivételnek!
    A sínen masírozó autókról meg már harmadszorra nézhetjük a videót. Nincs újabb hír, uborkaszezon van?

  • W. A. Lacky

    Ha rajtam múlna egy városon belül sem szabadna kerékpározni. (Szabad lehurrogni.)

  • szipipeti

    Ja, meg városon kívül se! Meg sehol, Hülye volt aki kitalálta a biciklit, meg egyébként is: hülye biciklis! (Még jó, hogy nem rajtad múlik… figyelembe véve, hogy több a bicikli a földön, mint az autó!)

  • prs

    “W. A. Lacky – 2014.08.31 10:54″
    Hurr, hurr.

    De tudod mit? Legyen. Tiltsák be a bringát. Adjanak szociális alapon autót minden bringásnak. (Elég mopedautót, sebességben úgyis ott van az is.) Vagy robogót. :-)
    Vernéd te még a fejed a falba, hogy milyen hülyeséget akartál. Akkora dugók még nem voltak, mint akkor lennének, ha minden bringás autóba ülne. (Tömegközlekedéssel meg járj te. Azért bringáznak sokan – meg autóznak sokan – mert a tömegközlekedés olyan amilyen. És szándékosan nem közösségit írtam.)

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.